2011. december 25., vasárnap

Imaközösség

Az elmúlt csütörtöki imaközösség igéje a Jónás 1:1-3 voltak. Isten nem csak Jónást küldte a szolgálatba, hanem küld bennünket is. Vajon van-e bennünk ódzkodás, ha az Úr valahova elküld? Mindennek meg van az ára, így a Jónás szerinti engedetlenségnek (3) és ha mi engedelmesen megtesszük Isten szavát áldásával árasztja el életünk.

2011. november 26., szombat

Imaközösség

A csütörtöki imaközösség alkalmán az 1Kir 19:5-13 alapján imádkoztunk. Illés forró kövön sült lángos és egy korsó víz erejével tette meg az erő feletti útját Isten áldásával. Majd a Hóreb hegyen szelíd hangban találkozott Istennel. Isten nekünk is erőt ad az életünk nehéz időszakában és a csendben tudunk vele találkozni. Majd a Mk 11:24 igét olvastuk, higgyük, amiért imádkozunk megadatik nekünk.

2011. november 12., szombat

Imaközösség

Az elmúlt hét csütörtökén az imaközösség a Lk 10:38-42 igéi voltak az erőforrásainkról szólva. Jézussal való kapcsolatunk, a család és a gyülekezet. Ezek közül a családról, ill. a férfiakról szól edz a dal: http://www.audiobiblia.hu/mp3/heti-ajandek/CORNERSTONE_Szuletett_ferjek.mp3

2011. november 6., vasárnap

Imaközösség

Az elmúlt heti (nov. 9. szerda) imaközösség igéi a Jn 17-ben van megírva Jézus főpapi imádságában. Imádkozzunk az egységért!

2011. október 30., vasárnap

Imaközösség

Az elmúlt csütörtöki imaközösség igéje a Mk 1:14-15 igéi voltak. Elérkezett az idő az evangélium hirdetésére. Hirdessük Jézus királyságát és annak az eljövetelét.

2011. október 24., hétfő

Szolnoki hálaadó ünnepély 2011.10.23.


Lelkipásztorunk a Jón 3:1-4:11 igéivel szolgált. Életünkben a csodák sok esetben akkor és úgy történnek, amikor Isten életünkben a körülményeket irányítja. Az események "véletlen egybeesése" alakulását Ő irányítja.

Egy szavalókórus szolgált a következő szöveggel:

Énekeltük "Hogyha hajt a szélvész vad hullám felett..." és dallama.
és a "Minden mi él, csak Téged hirdet..." és dallama.

Valamint igei hozzászólás a 2Kir 3:14-20. Isten mindig időben szól prófétája által és megszólaltatja a hangszereket is hozzá. A szükségben Isten egyszerre csak valahonnan előhozza a hiányt és betölti a szükségletet.

Imaközösség

Az elmúlt szerdai imaközösség (okt. 19) az irigység kerüléséről volt szó. Jak 3:13-18 Keserű irigység az, ha benne maradunk az irigységbe és vagy nem akarunk vagy nem tudunk abból szabadulni. Jézus segít abból szabadulni és győzelemre vezet.

Linkek

Az ÚrLink közel! - Baptista Egyház félórája MR1 hangtár: http://hangtar.radio.hu/kossuth#!#2011-10-21

Egy amatőr felvétel a surjányi falunapról 2011: http://www.youtube.com/watch?v=Ty_odyGy3R4
www.youtube.com

Gyülekezetünk BÁBHÍRNÖK csoportjának előadása: http://www.youtube.com/watch?v=RUgmDOuYDVg&NR=1
www.youtube.com

http://www.youtube.com/watch?v=T795ZtxaYmw&NR=1

2011. október 8., szombat

Áldás

Ha valaki megbánt, imádkozzál érte és mondj egy áldást feléje!

Imaközösség

A keddi imaközösség igéi. Róm 5:-3-7 http://www.kereszteny.hu/biblia/showchapter.php?reftrans=2&abbook=R%F3m&numch=5 reménység, megpróbáltatás, állhatatosság, szeretet, Szentlélek munkája voltak a főbb gondolatok. Valamint a Zsolt 71:14-21 http://www.kereszteny.hu/biblia/showchapter.php?reftrans=2&abbook=Zsolt&numch=71 reménység, imameghallgatás, hitbizonyosság, megelevenítés, megvigasztalás.

2011. október 3., hétfő

Imaközösség

Az elmúlt csütörtöki imaközösség igéi a Mal 3:10 és a Mk 11:24-25 voltak. Bátran tegyük próbára Istent hit által és megtapasztaljuk az ő gondviselését. Higgyük el amiért imádkozunk és az meg lesz az ő akarata szerint. Bocsássunk meg ha valaki ellen panaszunk van.

2011. szeptember 20., kedd

imaközösssség

Hálaadó nap előtti imaközösségen elhangzott igei bátorítás 2Kor 2:14-17 és Mk 11:24.

2011. július 30., szombat

Imaközösség

Július 28.-i imaközösség gondolata a 2Kor 3:18 igei gondolattal kezdődött, amikor Isten dicsőségét kell hordoznunk és arra formálódunk át. majd az Ef 4:1-6 üzenetét vettük, azaz igazodjunk ahhoz az elhíváshoz, amellyel elhívott bennünket az Úr.

2011. július 17., vasárnap

Imaközösség

Az elmúlt csütörtökön szó volt a vezető és a vezetett személy kapcsolatáról volt szó. Lényeg, hogy megbízzunk egymásban. Igei gondolat a Mt 18:11-14 és a Lk 15:11-24 közti igeszakaszok voltak. Jézus utánament az elkóborolt báránynak és a tékozló fiú apja elengedte a fiát. Tudnunk kell., hogy mikor kell valaki után menni és azt, hogy kit mikor kell elengedni. Mindezt imádsággal, hittel és a Szentlélek irányítására kell megtennünk.

2011. május 23., hétfő

Imaközösség ki az erős ki az erőlen?

Az elmúlt csütörtöki imaközösségben elhangzott ige arról szólt, ki az erős és ki az erőtlen a gyülekezetben. Alapige a Róm 15:1-6.
Aki bármely pillanatban meglátja, hogy más valaki akár a próbák, akár nehéz körülmények miatt erőtlenné válik a gyülekezetben, erősítse ill. bátorítsa az erőtlen testvért. Ezért szükséges a kölcsönös egyetértés és az egymásra való figyelés. Ebben a reménységben és éberségben erősítsen meg Urunk.

2011. május 12., csütörtök

Imaközösség

Mt 9:18-26 ige alapján csendesettünk el és imádkoztunk. Elég Jézushoz akár egy hitből fakadó érintés is a gyógyulás érdekében Máskor Jézus akar hozzánk jönni, vajon hozzánk tud-e férni vagy eltorlaszoljuk az útját? Elvárások, (meg)szokások, saját elfoglaltságunk, (,stb.)? Engedjünk teret Jézusnak, hogy elvégezze munkáját életünkben és mások életében.

2011. május 8., vasárnap

Engedelmesség és ellenállás

A múlt heti csütörtöki imaközösség igéje a Jak 4:7 volt. Fő kérdés: mi könnyebb engedelmeskedni Istennek, vagy ellenállni az ördögnek? Kérdésre a választ a jelzett ige szövegkörnyezete is segít megfogalmazni. Egy biztos, hogy a Szentlélek segítségével mind a kettőt meg tudjuk valósítani és Jézus vére által védettek leszünk, ill. vagyunk.

2011. május 4., szerda

2011. április 26., kedd

Figyeljetek a Bárányra!

Kaptam egy videót kedves barátomtól, testvéremtől:
http://www.youtube.com/watch?v=rmriyxYk7Lg

2011. április 25., hétfő

húsvéti gondolatok

Ki a boldog ember? Hogy lehetek boldog? Mit mond erre a Biblia? Aki az Isten által javasolt (Zsolt 84:5-9)útra, életmódra gondol és éli meg azt. Lehet a húsvét üzenete a hit és a feltámadás mindenki részére. Mond az előtted levő hegynek (Mk 11:26) kételkedés nélkül, hogy emelkedj fel és Isten váltsa valóra kérésedet! Legyen boldog s örömteli tovább lépésünk a húsvéti ünnep után.

2011. április 24., vasárnap

Imaközösség

Az elmúlt heti csütörtöki imaközösségen a Mt 14:22-29 ige hangzott el. Lépjünk ki bátran a megszokott dolgokból (csónak), ha Jézus ezt mondja nekünk és induljunk bátran arra, amelyre Jézus vezetni akar bennünket.

2011. április 17., vasárnap

Bábelőadás

"A szeretetre vágyó Süni" videofelvétel még nem sikerült, de a bábelőadás megtekinthető ezen az oldalon: http://www.palantamisszio.hu/ha-egyet-befogadsz-babdarab

2011. április 13., szerda

Imaközösség

A keddi imaközösségen a Zsolt. 50:14-15.23 igéi alapján mondtunk hálaadó és közbenjáró imádságokat. Vezesse az Úr a gyülekezetünket minden szolgálatában!

2011. április 10., vasárnap

Krisztusban elrejtve élni

Az elmúlt csütörtöki imaórán a Kol 3:1-4.8-10 igéit olvastuk. Ha csak a földi dolgokkal foglalkozunk, nem vagyunk elég közel Krisztus személyéhez és vezetéséhez. Szükséges, hogy a Szentlélek által újra átéljük az ő szabadítását és hatalmának megnyilvánulásait. Ő közel jön hozzánk, éljük át megújulás által az ő közelségét. Adjon az Úr számunkra és általunk újbóli átéléseket.

2011. április 1., péntek

Mulasztás

A szerdai imaközösség igéje a mulasztásainkról, hibáinkról , felejtéseinkről szólt a Jak 4:17 alapján.

2011. március 27., vasárnap

Imaközösség

Az elmúlt csütörtök imaközösségén elhangzott Ige a Zsolt. 32:6-9 közötti igaszakasz volt. Dávid király amikor nem töltötte be pontosan a helyét, ti. nem a csatában volt a sereg élén; hanem otthon tartózkodott kísértésnek lett kitéve. Meglátott a fürdőző hölgyet és a látása kísértés által bűnbe vitte őt. Imádkoztunk, hogy mindig a helyükön lehessünk és azt tegyük ami a feladatunk. Dávid vezető ember volt. Imádkoztunk a vezető emberekét. Mi is a vezető szerepet öltünk be, akár a családban, akár munkahelyen még inkább kísértésnek vagyunk kitéve. Isten ígéri, megóv a bajtól és adja a szabadulás örömét. Ha a nagy vizek áradnak is, akár valóságosan, akár próbák jönnek az életünkbe; ő megerősít. Bölcsességet és tanácsot ad, életünk helyes döntéseihez.

2011. március 19., szombat

Jelek az égen

A szerdai imaközösségen elhangzott igékre Mt 24:3-35 gondolva, minden jelenlegi katasztrófa a Földön Jézus visszajövetelét készíti elő. Lásd a köv. cikket: http://www.mno.hu/portal/772392

2011. március 11., péntek

Szabadulás

A tegnapi imaközösségben elhangzott ige: "Jó csendben várni az Úr szabadítására." JSir 3:26 Az Úr kitartásra buzdított az imádkozás és a szolgálat területén. Így megkapjuk Tőle a szabadulásokért elmondott imádságainkra a választ, a beteljesedést, az imádság meghallgatást.

Itélkezés

A múlt heti imaközösség igei gondolata a Jézus és a házasságtörő asszony története volt Jn 8:1-11 szerint. Mi a véleményünk a vétkezőkről? Elítéljük őket vagy imádkozunk értük és megbocsátunk nekik?

2011. március 1., kedd

Bizonyság

Az elmúlt hétfőn úgy mentem klinikai vizsgálatra, hogy legyen meg az Úr akarata azzal kapcsolatban be kell-e feküdnöm infúzióra. - Nem kellett és így el tudtam menni csütörtökön temetésre, ahol rokonaim felé szolgálhattam imádsággal és beszélgetéssel.

2011. február 27., vasárnap

Isteni védelem

Isten Izráel népét az egyiptomi szabadulás előtt "házi őrizetbe" küldte. Miután levágták a páska bárányt, annak a vérével be kellett megkenni a két ajtófélfát és a szemöldökfát. Aki nem tette meg, kitette magát annak a veszélynek, hogy abban a családban is gyász fog bekövetkezni. 2Móz 12
A bárány vére óvta meg a családot az ítélettől és az elmulasztott lehetőség rossz következményétől. Ma Jézus vére, a megöletett Bárány vére óv meg a gonosz támadásaitól. Minél több időt töltünk el az Ő közelségében, "csendeskamránkban"; annál erősebb lesz a hitünk és a kitartásunk. Ezért méltó az imádásra:

"Jöjj a Szentek Szentjébe, jöjj az Ő jelenlétébe,

a Bárány Jézus vérén át, imádd Istent a trónjánál!

Szent, kezeket emelj fel, Mert szent az Isten, igen, szent!"

http://www.youtube.com/watch?v=JjpBV4M-Ki8

2011. február 26., szombat

Gondolat

A csütörtöki imaközösségen ez az ige alapján voltunk együtt és tanított bennünket a Szentlélek:

"8Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim - így szól az ÚR. 9Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én utaim a ti utaitoknál, és az én gondolataim a ti gondolataitoknál. 10Mert ahogyan az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, termővé és gyümölcsözővé teszi; magot ad a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, 11ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem." Ézs 55:8-11

2011. február 23., szerda

Hiszem ha látom

„Hiszem ha látom” mennyire gyakran hallott, unalomig ismételt szavak. Emlékszem, hogy mielőtt megismertem volna Jézust, én is gyakran bújtam mögéjük, védelmet keresve a közhelyek biztonságosnak tűnő falai között. Amikor kimondtam őket, abban a pillanatban okosnak éreztem magam, mintha megvilágosodtam volna. Ugyanakkor az a hamis meggyőződés alakult ki bennem, hogy „frappáns” válaszom hatására beszélgetőpartnerem bizonyára zavarba jött, és ezen épületes bölcsességemet hallván torkán akadt a szó. Azóta sokszor voltam a beszélgetés másik oldalán, és sokszor hallottam mások szájából egykori védekezésem szánalmas kliséit, szégyenkezve helyettük is hajdani balgaságaim miatt.

A vakok – keserű-édes paródia

Két vak találkozik, véletlenül egymásnak ütközve..

- Bocsánat!

- (felismeri a hangjáról) Nocsak, maga az kedves Aranka, micsoda véletlen, hogy épp erre járt!

- Nos, nem véletlen, éppen a boltba készülök.

- Hmm! Vásárlás? Na és mit akar venni?

- Naptejet! Leégés ellen! Tudja, amikor ilyen gyönyörű idő van, mindig eszembe jut, hogy milyen jó lenne látni. Milyen csodálatos lehet most a természet. Mit gondol, milyenek lehetnek a színek, az ég, a hegyek? Sokat beszélnek a látók a színekről, de nem tudom elképzelni, hogy milyen lehet az. Maga gondolkodott már ezen..

- Iiiigeen…

- És mi a véleménye?

- (vontatottan) Tényleg kíváncsi rá?

- (lelkesen) Igen, persze!

- Hát kérem, őszintén szólva én ebben az egészben nem hiszek.

- Miben nem hisz kedves János?

- Ebben a látásos dologban, meg hogy színek léteznek. Meg, hogy van olyan, hogy fény. A meleg meg a hideg az igen, az valóság. Na de a fény, meg a színek…. Nohiszen!

- De hát a látók.. Kedves János...a látók! Ők azt mondják, hogy mindez van, létezik, körül vesz minket.

- Ne vicceljen Aranka. Mi a bizonyíték?

- Hát a látók mondják.

- Milyen látók? Aranka! Azok az emberek, akik magukról mondják azt, hogy ők látók? Ezt állítják magukról, de mi van, ha hazudnak? Mi van, ha nincs is olyan, hogy látás? Ha ők is csak olyanok mint mi? Úgy tesznek, mintha tudnának valamit, amit mi nem tudunk! Mi pedig vakon elhiszünk nekik mindent. Sokan vannak, akik ezt hazudják, és ezért a többség hatására mi elbizonytalanodunk.

- De hát miért tennének ilyet? Miért találnák ki a látást, a fényt, mindezeket?

- Azt nem tudom. Talán valami érdekük fűződik hozzá, talán a pénz vagy a hatalom, vagy valami más… nem tudom. Talán jót nevetnek rajtunk, amikor hallják a naiv hiszékenységünket. Nem tudom! Csak azt tudom, hogy azt, amiről beszélnek, nem tudják bizonyítani.

- És maga szerint, kedves János, amit nem lehet bizonyítani, az nem is létezik?

- Azt nem mondanám, de szerintem, amit nem lehet bizonyítani, az nem lehet fontos.

- Pedig szerintem fontos! A látás, a színek, a fény…mind fontos. Én elhiszem, és szeretnék látni!

Forrás: http://www.audiobiblia.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1240:derues-percek-6-hiszem-ha-latom-0222&catid=105:blog&Itemid=558


2011. február 20., vasárnap

Isten igéje és ajándék

Ha elmegyünk a benzinkútra és kérnénk egy pohár benzint, vagy elzavarnának vagy kinevetnének. Ha lemerülőben van a mobiltelefonunk elkezd prüttyögni. Mit teszünk ha a lelkiismeretünk jelez? Fel kell töltődnünk az Isten igéjével, vele való kapcsolatunk ápolásával és töltsön be Szentlelkével.

Sikerült a 2010 decemberben és imaházban felvett bábjátékot 2 részletben feltenni az internetre. Íme itt van:
Bábozás 1. rész http://www.youtube.com/watch?v=UTD3HMKRa48
Bábozás 2. rész http://www.youtube.com/watch?v=aNMKKPMD1rs

2011. február 16., szerda

Aggódás a jövő felől?

A ma esti imaközösségen ez az igei gondolat hangzott el: "Ne aggódjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? - vagy: Mit igyunk? - vagy: Mit öltsünk magunkra? 32Mindezt a pogányok kérdezgetik; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre. 33De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek. 34Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja." (Mt 6:31-34) Tanítson bennünket Urunk, hogy ne aggódjunk semmi felől. Hadd tudjunk minden jövőbeli dolog felől békességben lenni. Merjünk hittel és Istenben bízva tovább lépni, ha kell az ismeretlen felé reménységgel. Adjon Urunk ehhez sok erőt és bátorságot! Jöjjünk először az Úrhoz és ő megoldja mindazt, ami bennünket zavar és kísért!

2011. február 15., kedd

Példázat

Példázat arról, hogy milyen kár, amikor az emberek nem veszik át hitetlenség miatt az örökségüket Krisztustól. A jelenet arra mutat rá, hogy milyen „szélsőséges” magatartás elutasítani az evangéliumot csak azért, mert történetesen egy ismeretlen embertől hallja valaki, és mert egy addig ismeretlen személy a főszereplője…

(Csöngetés)

- Igen, ki az?

- Jó napot kívánok. Dr. Kovács Béla ügyvéd vagyok.

- (kinyitja) Mit óhajt?

- Ön Barna György?

- Igen, én vagyok.

- Nos, egy szomorú és egy örvendetes hírt kell önnel közölnöm!

- (meglepődve)És pedig?

- Melyikkel kezdjem?

- (türelmetlenül) Talán kezdje a rosszal…

- Az ön nagybátyja Barna János e hó 4-én elhalálozott.

- (döbbenten) Az ki? Sose hallottam róla!

- Nos (megjátszott szomorúsággal) az ön édesapja öccse, aki 30 éve disszidált Amerikába.

- Nocsak, és mi lenne a jó hír?

- Hát az, (titokzatosan)hogy tetemes vagyont hagyott önre. (ünnepélyesen) Ön élete végéig gond nélkül élhet!

- Hmmm…ez valami trükk?

- (csodálkozva) Tessék?!

- Úgy értem… valójában mit akar? Ide jön, nem is ismerem magát, meglebegtet előttem egy papírt, és azt állítja, hogy ez a bizonyíték arra, hogy életem végéig gond nélkül élhetek.

- (meglepetten) Mi ütött magába?

- (felpörög) Mit képzel, hülyének néz? Egy szavát sem hiszem! Mondja, valójában mit akar (egyre dühösebb)?!

- (riadtan)De hát már mondtam. A nagybátyja meghalt, Ön az örököse, örülnie kellene...

- Fogja be! Maga sarlatán! Ezzel a szöveggel nálam nem ér el semmit! Ha nem tűnik el, azonnal rendőrt hívok!

- (nyugtatólag) Hívjon csak nyugodtan! De hisz én az Ön érdekében jöttem, nem érti?!

- (gunyorosan) Naná, majd hirtelen megváltozik az életem, majd hirtelen minden jóra fordul, mert egy rokonom, akiről soha nem hallottam, meghalt és rám hagyott mindent…

- Kérem nyugodjon meg, én itt hagyom magának a végrendeletet és maga higgadtan tanulmányozza át… megfogja látni, hogy igazam van.

- (magából kikelve) Nem hallgatom tovább, nem hagyom magam lóvá tenni. Vigye innen azt a hamisítványt! Tűnjön innen, ne kerüljön többet a szemem elé!

- Rendben, én most elmegyek. Mindazáltal jegyezze meg, amit mondok. Ha hitt volna nekem, megváltozhatott volna az élete…

Forrás: http://www.audiobiblia.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1239:derues-percek-5-a-vegrendelet-0211&catid=105:blog&Itemid=558

2011. február 14., hétfő

Bizonyságtétel

A múlt csütörtöki imaközösségen elhangzott igei gondolat: "Ne féljetek tőlük! A nagy és félelmes ÚRra gondoljatok, és harcoljatok testvéreitekért, fiaitokért, leányaitokért, feleségeitekért és otthonaitokért!" Neh. 4:8b Nekünk ilyen nagy és gondoskodó Istenünk van, aki harcol értünk. Őhozzá vihetjük bátran családtagjainkat, munkahelyünket (ha van azért; ha nincs, akkor meg azért) és egyéni gondjainkat. Rá mindig számíthatunk, aki előhívja a nem látható (nem érzékelhető) dolgok mögül mindazt ami szükséges a megoldásra.

2011. február 7., hétfő

Két vadász találkozik a dzsungelben

Két vadász találkozik a dzsungelben. Egyik térképpel a kézében áll, mikor jön a másik.

- Aáá! Jó napot kolléga! Sikerült elejteni valami nagy vadat?

- Sajnos nem volt szerencsém! Már csak a menedékházat szeretném elérni a hegycsúcson. Nem tudja véletlenül merre kell menni?

- Ó hát ezért szorongatja azt a térképet pajtikám? Az utat keresi? (nevet)

- Igen! Miért? Mi olyan nevetséges?

- (mosolyogva) Hát a térkép.. A térképet csak a tudatlanok használják

- (sértődötten) Hát akkor én tudatlan vagyok. Minden esetre a térképpel előbb-útóbb megtalálom a helyes utat.

- (leereszkedően) De barátocskám, hát nem tudta? Hát nem tudta hogy a hegyre sok út vezet fel! ….Jaj, ne haragudjon nem akartam megbántani! Csak arra utaltam, hogy vannak némely szélsőséges emberek, akik azt hiszik, hogy a hegycsúcsra csak egy út vezet. Ők állandóan a térképet bújják, a térképük mindig náluk van, ők mindig a térképről beszélnek.

- Miért baj az? Ha egyszer a térkép által lehet eligazodni?

- Várjon! Hadd segítsek! Mikor készült az a térkép?

- Úgy látom 2000 éve.

- (kioktatóan) Na ugye! És mennyit változott a világ 2000 év óta? Gondoljon csak a technikára, az emberi szokásokra, a felgyorsult világ, az informatika, a tudomány fejlődése, mind mind megannyi változás!

- Na és, mit számít mindez, ha az ösvények ugyan azok. Ha a menedékházat akarom elérni, szükségem van a térképre.

- Ááá, maga javíthatatlan. Induljon el bármilyen úton. Nézze például azt a békés, hangulatos ösvényt, távol keleti irányba, ez is oda vezet.

- Nana! A térképem szerint, arra egy szakadék van.

- Ugyan már, akkor menjen végig azon, a kitaposott római úton, az is felvezet.

- Sajnálom, nem mehetek! A térképem szerint az a mérges kígyók földjén visz keresztül.

- Ne akadékoskodjon…na jó, nézze csak milyen szép tiszta, csillagos éjszakánk lesz… menjen a félhold irányába, az tuti biztos út, tömegek járnak rajta!

- Szó sem lehet róla! A térkép szerint arrafele rendkívül erőszakos törzsek élnek! De nézze csak! Itt látok egy keskeny utat. Ez mintha egyenesen felvezetne a hegycsúcsra. (határozottan) Azt hiszem, ezen indulok el.

- Mutassa! Nos én lebeszélném! Túlságosan keskeny. Alig járnak rajta páran. Félek, nagyon veszélyes utazása lesz.

- Veszélyes? Ellenkezőleg! Tudja, nem vagyok az a típus, akinek tömegre van szüksége ahhoz, hogy biztonságban érezze magát. A térkép készítője már elérte a menedékházat, ezért joggal bízom rá magam a tapasztalatára. Ma még csillagos az éj, de holnaptól már zord idő várható. Ne kockáztasson, inkább tartson ön is velem!

- Még meggondolom, de maga csak menjen, ha ennyire hajthatatlan!

Forrás: http://www.audiobiblia.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1238%3Aders-percek-4-a-terkep-0205&catid=105%3Ablog&Itemid=558

2011. január 28., péntek

Énekszöveg idézet a temetésen

"Isten Fia a földre jött, és megtalált a bűn között.
A vétkemért ő bűnhődött, Szeretve fölemelt,
Az ingoványból engemet Szelíd kezével fölemelt.
Az éj után jött fénysugár, Zengd ajkam ezt: Ő fölemelt."

Jézus emeljen fel mindenkit a gyászban vagy nehézségek között szenved.

2011. január 27., csütörtök

Egy hegymászó története

A következő történet hangzott el kivonatosan a tegnapi temetésen:

"Ez egy történet egy hegymászóról, aki szeretett volna feljutni a hegycsúcsra. Erre a nagy útra sok évi felkészülés után indult el. De mivel a dicsőséget saját magának akarta, úgy döntött, hogy egyedül mászik fel a csúcsra.
Elindult felfelé. Telt az idő és késő este lett. Ahelyett hogy éjjeli sátrát elkészítette
volna, folytatta a mászást mindaddig, hogy besötétedett.
És ahogy így mászott felfelé, éppen egy pár lépésre a csúcstól, megcsúszott és nagy gyorsasággal esni kezdett. Csak fekete pontokat látott és érezte a nagy erőt, ami borzasztóan húzta lefelé. Ezekben a félelmetes percekben életének minden szép és csúnya pillanatai lejátszódtak a szeme előtt.
Elgondolkozva azon, hogy milyen közel van a halálhoz, hirtelen megérezte, hogy milyen erősen húzza az a kötél, amivel meg volt kötve.
A teste a levegőben lógott… csak a kötél tartotta. Abban a pillanatban csak azt tudta kiáltani: Istenem segíts!
Az égből váratlanul egy mély hang hallatszott: „Mit akarsz, hogy tegyek?” – Ments meg Istenen!
„Tényleg hiszed, hogy megmenthetlek?” – Persze, hogy hiszem.
Akkor vágd el a kötelet, amivel meg van kötve…
Egy pillanatra csend lett. Az ember úgy döntött, hogy teljes erejével kapaszkodik a kötelékébe.
A mentőcsapat meséli, hogyan találták meg másnap az elhunyt és megfagyott hegymászót. A teste lógott a kötélen, amihez oly görcsösen ragaszkodott. – Csak három méterre a földtől.
És te? Mennyire ragaszkodsz a köteledhez? Elengednél? Soha ne kételkedj abban, ami Istentől jön. Soha ne mond, hogy elfelejtett vagy elhagyott. Soha ne gondold, hogy nem gondoskodik rólad. Jegyezd meg hogy mindig jobban tart téged."

2011. január 16., vasárnap

Derüs percek 2. A közlekedési miniszter 2011.01.13.

Hacsek és Sajó: A közlekedési miniszter

(annak az elterjedt közhelynek a paródiája, amikor az emberek úgy okoskodnak: Ha Isten létezik és jó, akkor miért engedi meg ezt a sok rosszat?)

- Szervusz kedves Sajókám, jó hogy újra találkozunk! Mond, mi van veled, hogy vagy?

- Hát komám, le vagyok sújtva! Most olvastam egy statisztikát… képzeld el, hogy minden évben Magyarországon 1000 ember hal meg közúti balesetben. Engem úgy neveltek a szüleim… mindig azt mondták, hogy „fiam mi hisszük, hogy a közlekedési miniszter létezik” (csalódottan), de én már ebben nem hiszek.

- Hogy-hogy?

- Hát kérlek szépen, ha létezik az a közlekedési miniszter, akkor hogyan engedheti meg mindezt?

- No de Sajókám! Most Te viccelsz? Hát mi köze a közlekedési miniszternek a balesetekhez?

- Hát az, hogy Ő a miniszter! Hogy engedheti meg?! (felháborodottan) Sokszor még gyerekek is meghalnak a balesetekben. (drámaian) Szerintem a Miniszter nem létezik!

- (szelíden) Kedves Sajó! Te mindig azt mondtad, hogy én nem vagyok egy lángész… De annyit még én is tudok, hogy a baleseteknek oka van. Az egyik túl gyorsan megy, a másik be van tintázva, a harmadik elaludt a volánnál. Hogy lehet ebből arra következtetni, hogy a közlekedési miniszter nem létezik?! Egyébként is van bizonyíték.

- Micsoda?

- Ez (előhúz egy KRESZ-könyvet)! Éppen most vettem, mert megváltoznak a KRESZ-szabályok.

- (meglepetten) És ez mit bizonyít?

- Hát nem érted? A közlekedési miniszterrel még sosem találkoztál, de itt van ez a könyv, ami azt állítja magáról, hogy a minisztérium megbízásából készült.

- Na jó, de akkor is! Hogyan engedheti meg azt a sok balesetet?

- Figyelj! A Minisztérium annyit tehet, hogy lefekteti a játékszabályokat. Ha az emberek betartják a KRESZT, akkor biztonságosan utazhatnak, ha nem, akkor veszélynek vannak kitéve. A felelősség nem a miniszteré, hanem az övék.

- (durcásan)Jó, jó! De szerintem akkor sem létezik az a közlekedési miniszter.