A következő történet hangzott el kivonatosan a tegnapi temetésen:
"Ez egy történet egy hegymászóról, aki szeretett volna feljutni a hegycsúcsra. Erre a nagy útra sok évi felkészülés után indult el. De mivel a dicsőséget saját magának akarta, úgy döntött, hogy egyedül mászik fel a csúcsra.
Elindult felfelé. Telt az idő és késő este lett. Ahelyett hogy éjjeli sátrát elkészítette
volna, folytatta a mászást mindaddig, hogy besötétedett.
És ahogy így mászott felfelé, éppen egy pár lépésre a csúcstól, megcsúszott és nagy gyorsasággal esni kezdett. Csak fekete pontokat látott és érezte a nagy erőt, ami borzasztóan húzta lefelé. Ezekben a félelmetes percekben életének minden szép és csúnya pillanatai lejátszódtak a szeme előtt.
Elgondolkozva azon, hogy milyen közel van a halálhoz, hirtelen megérezte, hogy milyen erősen húzza az a kötél, amivel meg volt kötve.
A teste a levegőben lógott… csak a kötél tartotta. Abban a pillanatban csak azt tudta kiáltani: Istenem segíts!
Az égből váratlanul egy mély hang hallatszott: „Mit akarsz, hogy tegyek?” – Ments meg Istenen!
„Tényleg hiszed, hogy megmenthetlek?” – Persze, hogy hiszem.
Akkor vágd el a kötelet, amivel meg van kötve…
Egy pillanatra csend lett. Az ember úgy döntött, hogy teljes erejével kapaszkodik a kötelékébe.
A mentőcsapat meséli, hogyan találták meg másnap az elhunyt és megfagyott hegymászót. A teste lógott a kötélen, amihez oly görcsösen ragaszkodott. – Csak három méterre a földtől.
És te? Mennyire ragaszkodsz a köteledhez? Elengednél? Soha ne kételkedj abban, ami Istentől jön. Soha ne mond, hogy elfelejtett vagy elhagyott. Soha ne gondold, hogy nem gondoskodik rólad. Jegyezd meg hogy mindig jobban tart téged."
