2012. december 22., szombat

Dicséret az elmúlt év megtapasztalásaiért

Megtelik a szívem hálával Isten gondviseléséért és megtartó kegyelméért. Hálás vagyok a rendszeres imaközösségért, amikor több közösségbe járó testvérrel tudunk együtt imádkozni városunk és országunk lelki ébredéséért. Erre való emlékezés töltötte be a legutóbbi imaközösség alkalmát. Több testvér mondta el élményeit néhány igevers felhasználásával.

"1Dicsérjétek az URat! Hálát adok az ÚRnak teljes szívből! a becsületes emberek körében és közösségében. 2Nagyok az ÚR tettei, kikutathatják, akiknek csak kedvük telik benne. 3Munkája fenséges és ékes, igazsága örökre megmarad. 4Emlékezetessé tette csodáit, kegyelmes és irgalmas az ÚR. 5Eledelt adott az istenfélőknek, örökké emlékezik szövetségére. 6Hatalmas tetteit kijelentette népének, nekik adta a pogányok birtokát. 7Kezének munkái igazak és jogosak, rendelkezései maradandóak, 8rendíthetetlenek mindörökké, igazán és helyesen vannak megalkotva. 9Gondoskodott népe megváltásáról, örökre elrendelte szövetségét, szent és félelmes az ő neve. 10A bölcsesség kezdete az ÚR félelme. A józan eszűek mind eszerint élnek. Az ő dicsérete örökre megmarad." - (Zsolt.111:1-10) - Visszaemlékezve erre az évre milyen jó arra gondolni, amikor együtt imádkoztunk városunk eseményeiért - akár több helyszínen is. Minden egyes alkalmat emlékezetessé tett a mi Istenünk. Mindezt Jézus nevében az értünk kifolyt és megváltást adó vérén keresztül tehettük meg. Övé a dicsőség ezért a lehetőségért!

"18Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt, és elengedi népe maradékának büntetését? Nem tartja meg haragját örökké, mert abban telik kedve, hogy kegyelmet ad.  19Újra irgalmas lesz hozzánk, eltapossa bűneinket, a tenger mélyére dobja minden vétkünket!" - (Mik 7:18-19)  - Hálás vagyok Istennek, mert megbocsátotta bűneimet és új emberré formált. Teszi ezt folyamatosan Szentlelke által. Az a vágyam, hogy országunk és népünk hasonlóképpen jusson el erre a felismerésre. Adja meg minél több embernek ennek az elfogadását és megtapasztalását.

" 2Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mivé leszünk. Tudjuk, hogy amikor ez nyilvánvalóvá lesz, hasonlóvá leszünk hozzá, és olyannak fogjuk őt látni, amilyen valójában.  3Ezért akiben megvan ez a reménység, megtisztítja magát, mint ahogyan ő is tiszta." - (1Jn 3:2-3)  - Hálás vagyok ezért a reménységért, amit megtapasztalhatunk. Legjobb volna, ha mindenki elengedné a sértődések okozta bántalmakat és megbocsátana a szívében. Mindez szükséges a lelki megtisztuláshoz. Igyekezzünk olyanná válni cselekedeteinkben, amilyen a mi Urunk is valójában. Erre segítsen engem is eljutni az én Istenem.

" 1Zarándokének. Salamoné. Ha az ÚR nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők. Ha az ÚR nem őrzi a várost, hiába vigyáznak rá az őrök. 2Hiába keltek korán, és feküsztök későn: fáradsággal szerzett kenyeret esztek. De akit az ÚR szeret, annak álmában is ad eleget.  3Bizony, az ÚR ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom.  4Mint a hős kezében a nyilak, olyanok a serdülő ifjak. 5Boldog az az ember, aki ilyenekkel tölti meg a tegzét: nem szégyenül meg, ha ellenségeivel van szóváltása a kapuban." - (Zsolt. 127:1-5)  - Amikor Isten nem áldja meg tevékenységeinket, semmi haszon nem lesz azokon. Akkor hiába várom az Ő segítségét, ha én nem úgy élek, ahogy kéri tőlem. Tehát minden fáradságos munka semmibe vész, amit saját erőmből végzek kihagyva abból Istent. Segíts úgy élnem, hogy méltó legyek a te áldásodra Istenem.
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Ének:

Áldom szent neved a mézzel folyó földeken
 Hol nincs hiányom semmiben, áldom nevedet
 Áldom szent neved, ha az út a pusztába vezet
 A száraz, kietlen helyen áldom nevedet

 Minden áldást dicséretté formál szívem
 S ha körülzár a sötétség azt mondom én:

 Hogy áldott legyen az Úr neve
 Áldom nevedet
 Áldott legyen az Úr neve
 Áldott legyen hatalmas neved

 Áldom szent neved, ha éppen minden rendben megy
 Ha napfényes az életem, áldom nevedet
 Áldom szent neved a szenvedések útján is
 Bár könnyek között áldozom, áldom nevedet

 Minden áldást dicséretté formál szívem
 S ha körülzár a sötétség azt mondom én:

 Hogy áldott legyen az Úr neve
 Áldom nevedet
 Áldott legyen az Úr neve
 Áldott legyen hatalmas neved

 Te adsz és elveszel
 Te adsz és elveszel
 A szívem így felel
 Hogy áldott szent neved


Vers:

Kis karácsonyi ének

 Tegnap harangoztak,
 Holnap harangoznak,
 Holnapután az angyalok
 Gyémánt-havat hoznak.
 Szeretném az Istent
 Nagyosan dicsérni,
 De én még kisfiú vagyok,
 Csak most kezdek élni.
 Isten-dicséretre
 Mégiscsak kiállok,
 De boldogok a pásztorok
 S a három királyok.
 Én is mennék, mennék,
 Énekelni mennék,
 Nagyok között kis Jézusért
 Minden szépet tennék.
 Új csizmám a sárban
 Százszor bepiszkolnám,
 Csak az Úrnak szerelmemet
 Szépen igazolnám.
 ------------------------------------------------------
 Adventi hírnök, friss fenyőág
 Lobog az első gyertyaláng.
 Karácsonyt várva lázban a Föld
 Isten gyermeket köszönt.

 Ujjong a szívünk, dalra gyúl.
 Nincs már messze az Úr!

 Adventi hírnök, friss fenyőág
 Lobog már két gyertyaláng.
 Ha zörget Jézus, jól figyelj, ám
 Betér a szívünk ajtaján.

 Ujjong a szívünk, dalra gyúl.
 Nincs már messze az Úr!

 Adventi hírnök, friss fenyőág
 Lobog már három gyertyaláng.
 Múlnak az évek, életünk száll,
 De utunk végén Jézus vár.

 Ujjong a szívünk, dalra gyúl.
 Nincs már messze az Úr!

 Adventi hírnök, friss fenyőág
 Lobog már négy kis gyertyaláng.
 Azt mondta Jézus, visszajön még,
 Újjá lesz akkor Föld és Ég.

 Ujjong a szívünk, dalra gyúl.
 Nincs már messze az Úr!
 Csengessünk csengőkkel,.
 Szeressünk szeretettel,,
 Örüljünk, ha sírunk,
 Ha ránk tör minden ember,
 S ha álul bántatunk.

(Ady Endre)

 Idézet:
"Egyetlen csepp isteni helyeslés nagyobb dicsőség, mint tengernyi dicséret az emberek részéről." (Charles Haddon Spurgeon)

(2012. december 20. aliansz imaközösség) 

2012. december 13., csütörtök

Az öröm és a boldogság Istentől jön

Hálaadás tölt el, amikor megállhatok elcsendesedésre és az Úrban való megerősödésre.

" 9Érezzétek, és lássátok, hogy jó az ÚR! Boldog az az ember, aki hozzá menekül." - (Zsolt. 34:9)  - Csodálatos dolog átélni Isten közelségét, mert az boldoggá tesz. Jó ezt átérezni és megtapasztalni. Így mindenkor, ha szükségem van hozzá menekülök.

" 1A karmesternek, Jedútúnnak: Dávid zsoltára. 2Csak Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok segítséget. 3Csak ő az én kősziklám és szabadítóm, erős váram, nem ingadozom sokáig. 4Meddig támadtok egyetlen emberre, miért akarjátok mindnyájan megölni? Olyan, mint a düledező fal és a bedőlt kerítés! 5Csak azon tanácskoznak, hogyan taszítsák le a magasból. Hazugságban telik kedvük, szájukkal áldanak, szívükben átkoznak. (Szela.) 6Csak Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok reménységet. 7Csak ő az én kősziklám és szabadítóm, erős váram, nem ingadozom. 8Istennél van segítségem és dicsőségem, erős sziklám és oltalmam az Isten. 9Bízzatok benne mindenkor, ti népek, öntsétek ki előtte szíveteket, Isten a mi oltalmunk! (Szela.) 10Csak pára az emberek élete, hazug látszat a halandóké. Ha mérlegre kerülnek, a páránál is könnyebb mindegyik. 11Ne bízzatok zsarolt javakban, rablott holmival ne kérkedjetek! Ha gyarapszik is vagyonotok, ne bizakodjatok el!  12Szólott egyszer az Isten, és ezt a két dolgot értettem meg: Istennél van az erő; 13nálad van, URam, a szeretet. Te megfizetsz mindenkinek tettei szerint." - (Zsolt. 62:1-13)   -  De jó volna, ha Isten hangját  amikor meghallom vagy meghalljuk, megérteném belőle mit akar nekem mondani. Ha több mindent mond egyszerre, szeretnék azokra vevő lenni és befogadni azokat. Jó ezért imádkozni, hogy így legyen minden Istent kereső és szerető ember életében. Mindannyiunkban hadd formálódjon ki szabadítása és szabadítása. Ezekhez adja nekem, nekünk az erejét. Dicsőség neki!
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Ének:
BOLDOGSÁG, ÖRÖM AZ ÉLETEM

 Ha valaki látja az arcomat,
 ha valaki hallja a hangomat,
 megtudja-e rólam, hogy Jézus él,
 s boldog-e az ember, ha szeretetben él.

 Refr.:
 Boldogság, öröm az életem,
 akárhova megyek, kell,hogy vigyem.
      ||: Örömöm Jézus adta nekem,
         hogy ne csak az enyém,
         de mindenkié legyen! :||

 Ha valaki nézi a két szemem,
 ha valaki fogja a két kezem,
 megérzi-e bennem, hogy Jézus vár,
 s boldog-e az ember, ha az Ő útján jár.

 Refr.: Boldogság...
 La-la  la-la  la-la-la-la
 La-la-la-la  la-la-la-la



Vers:
Az öröm és boldogság teremtése

Valaha kezdetben, mikor nem volt élet,
Nem létezett semmi, ami bármit érzett.
Amikor Világunk először elkészült,
A Teremtés bizony szürkére sikerült.

Nem is akart egyből működni a dolog.
Mit tesz a Teremtő? Egy darabig dohog:
"Hiába dolgoztam éjt nappallá téve,
Választottam eget és vizeket széjjel,
Hiába emeltem földet a tengerből,
Világom még mindig mentes az élettől!"
- Morgott az Úristen s az asztalra csapott,
Világához csipet boldogságot adott.

Trükkje van ennek a boldogság-csipetnek:
Többet adtok másnak, több marad meg nektek.
Megszűnik létezni, ha mással nem osztod,
Elsorvad az benned, ha magadnak tartod.

Ettől a fűszertől felpezsdült a Világ:
Negyedik nap táján történt nagy változás:
Nyüzsgött az élet mind a levegő égben,
Erdőkben, vizekben, s odakint a réten.

Meglódult Teremtőnknek fantáziája,
Benépesült a Föld, lett nagy lakossága.
Kezdetektől fogva úgy van a világban:
Nő a boldogságod, ha növeled másban.

(Fábián József)

Idézet:  
"Milyen kivételes ajándék a mosoly! Hiszen nem kerül semmibe, de szívmelengető. Csak egy pillanatig él, de az emléke megmarad. Örömet szerez, és táplálja a jóindulatot. Kiváló ellenméreg irigység és rosszindulat ellen. Biztatást ad a csüggedőnek, erőt önt belé. Nem lehet megvenni, kölcsönkérni, ellopni, nem jelent földi javakat senkinek mindaddig, amíg önként és jó szívvel meg nem ajándékoznak vele. Ha valaki túl fáradt ahhoz, hogy rád mosolyogjon, nézz rá derűsen, mert senkinek sincs nagyobb szüksége a mosolyra, mint annak, aki már nem tud mosolyogni." 
(Dale Carnegie)   


(2012. december 12. - imaközösség alapján)

2012. december 8., szombat

Életünk viharaiban Jézus velünk van

Hogyan alakulnak embertársi és testvéri kapcsolataink? Mit tanulunk belőlük és hogyan segítünk egymásnak egyes területeken? Az igei gondolatok elhangoztak az aliansz imaközösségen.

" 23Amikor beszállt a hajóba, követték őt a tanítványai. 24És íme, nagy vihar támadt a tengeren, úgyhogy a hajót elborították a hullámok. Ő pedig aludt.  25Tanítványai odamentek hozzá, felébresztették, és ezt mondták: "Uram, ments meg minket, elveszünk!" 26De ő így szólt hozzájuk: "Mit féltek, ti kicsinyhitűek?" Majd felkelt, ráparancsolt a szelekre és a tengerre, és nagy csend lett. 27Az emberek pedig elcsodálkoztak, és ezt mondták: "Ki ez, hogy a szelek is, a tenger is engedelmeskednek neki?" - (Mt 8:23-27)  - Emberi kapcsolataink során is kerülhetünk viharos élethelyzetbe. Hogyan oldjuk meg azokat? Megmaradunk egymással békességben a vitatott helyzetekben vagy pedig egy sértődést és haragot engedünk a szívünkbe? Mindenesetre törekedni kell a megromlott kapcsolatok helyreállítására. Mert csak így maradhat meg a házasság és mindenféle testvéri kapcsolat. Szeretnék mindenkor emberekkel, testvérekkel jó viszonyba lenni. Erre törekszem és vágyom ennek megvalósítását.
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Ének:
Rejts most el a szárnyad alá
 Erős kézzel takarj be engem

 Refrén:
 Tenger tombol, zúg, süvít a szél
 Te emelsz fel a vihar fölé
 Uralkodsz hullámok habjain
 Szívem nem fél, Benned remél

 Csak Istenben bízz, én lelkem
 Mert Ő él, nagyobb mindennél

 Refrén:
 Tenger tombol, zúg, süvít a szél
 Te emelsz fel a vihar fölé
 Uralkodsz hullámok habjain
 Szívem nem fél, Benned remél




Vers:
Az én Miatyánkom 

Mikor a szíved már csordultig tele,
Mikor nem csönget rád, soha senki se,
Mikor sötét felhő borul életedre,
Mikor kiket szeretsz, nem jutsz az eszükbe.
Ó "lélek", ne csüggedj! Ne pusztulj bele!
Nézz fel a magasba, reményteljesen,
S fohászkodj: MIATYÁNK, KI VAGY A MENNYEKBEN!

Mikor a magányod ijesztőn rád szakad,
Mikor kérdésedre választ a csend nem ad,
Mikor körülvesz a durva szók özöne,
Átkozódik a "rossz", - erre van Istene!
Ó "lélek", ne csüggedj! Ne roppanj bele!
Nézz fel a magasba, és hittel rebegd:
Uram! SZENTELTESSÉK MEG A TE NEVED!

Mikor mindenfelől forrong a "nagyvilág",
Mikor elnyomásban szenved az igazság,
Mikor szabadul a Pokol a Földre,
Népek homlokára Káin bélyege van sütve,
Ó "lélek", ne csüggedj! Ne törjél bele!
Nézz fel a magasba, - hol örök fény ragyog,
S kérd: Uram! JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD!

Mikor beléd sajdul a rideg valóság,
Mikor életednek nem látod a hasznát,
Mikor magad kínlódsz, láztól gyötörve ,
Hisz bajban nincs barát, ki veled törődne!
Ó "lélek", ne csüggedj! Ne keseredj bele!
Nézz fel a magasba, - hajtsd meg homlokod,
S mondd: Uram! LEGYEN MEG A TE AKARATOD!

Mikor a "kisember" fillérekben számol,
Mikor a drágaság az idegekben táncol,
Mikor a "gazdag" milliót költ: hogy "éljen",
S millió szegény a "nincstől" hal éhen,
Ó "lélek", ne csüggedj! Ne roskadj bele!
Nézz fel a magasba, - tedd össze két kezed,
S kérd: Uram! ADD MEG A NAPI KENYERÜNKET!

Mikor életedbe lassan belefáradsz,
Mikor hited gyöngül, - sőt - ellene támadsz,
Mikor: hogy imádkozz, nincs kedved, sem erőd,
Minden lázad benned, hogy - tagadd meg "ŐT",
Ó "lélek", ne csüggedj! Ne egyezz bele!
Nézz fel a magasba, s hívd Istenedet!
Uram! Segíts! S BOCSÁSD MEG VÉTKEIMET!

Mikor hittél abban, hogy téged megbecsülnek,
Munkád elismerik, lakást is szereznek,
Mikor verítékig hajszoltad magad,
Később rádöbbentél, hogy csak kihasználtak...!
Ó "lélek", ne csüggedj! Ne ess kétségbe!
Nézz fel a magasba, sírd el Teremtődnek:
Uram! MEGBOCSÁTOK AZ ELLENEM VÉTKEZŐKNEK!

Mikor a "nagyhatalmak" a BÉKÉT TÁRGYALJÁK,
MIKOR A BÉKE SEHOL! csak egymást gyilkolják,
Mikor népeket a vesztükbe hajtják,
S kérded: miért tűröd ezt ISTENEM MI ATYÁNK?!
Ó "lélek", ne csüggedj! Ne pusztulj bele!
Nézz fel a magasba, s könyörögve szólj!
Lelkünket kikérte a "rossz", támad, s tombol!
URAM! MENTS MEG A KÍSÉRTÉSTŐL!
MENTS MEG A GONOSZTÓL!
AMEN

UTÓHANG:

S akkor megszólal a MESTER, keményen - szelíden,
Távozz Sátán - szűnj vihar!
BÉKE, s CSEND legyen!

Miért féltek kicsinyhitűek?

BÍZZATOK ! Hisz' én megigértem Nektek!
Pokoli hatalmak rajtatok erőt nem vesznek!
Hűséges kis nyájam, ÉN PÁSZTOROTOK vagyok,
S a végső időkig - VELETEK MARADOK!

(dr.Papp Lajos szívsebész verse)  

Idézet: 
“Hagyj fel azzal, hogy arra panaszkodsz a Te Istenednek, hogy mekkora vihar vesz körül! Inkább mondd a Te viharodnak, hogy mekkora Isten áll mögötted!” (Ismeretlen)

(2012. augusztus 6.) 

2012. november 30., péntek

Aki soha nem változik

"1Jakab, Istennek és az Úr Jézus Krisztusnak szolgája, üdvözletét küldi a szórványban élő tizenkét törzsnek." - (Jak1:1)  - Jakab, Jézus testvére egy változáson ment keresztül, míg felismerte Jézusban a Megváltót. Én is sok változáson megyek keresztül, hogy Jézust az életemben történéseiben jobban megismerjem.

" 8Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz." - (Zsid 13:8)  - Olyan jó tudni, ha a világban sok minden is megváltozik; Jézushoz mindenkor ugyanaz a reménységgel jöhetek. Ő nem változtatja meg természetét és a velem való kapcsolatát sem.
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Ének:

NÉZD MEG AZ ÉVSZAKOKAT
Szerző:

Nézd meg az évszakokat,
 Heteket, hónapokat,     
 Üstökösök fényes útjait.
 Nézd meg a csillagokat,
 a jó és rossz napokat,
 Egyik jön, a másik távozik.
 
 Csak egy van, aki soha,
 soha meg nem változik
 Aki tegnap és örökké ugyanaz.
 A világ összedőlhet,
 és az idő elmúlik,
 De Jézus Krisztus mindig hű marad.
 
 Nézd meg az embereket,
 barátot, ellenséget:
 Valótlant oly gyakran mondanak.
 Ígérnek új örömet,
 új célt és új életet,
 Hamar rájössz,
 csak üres szavak.
 
 Csak egy van, aki soha,
 soha meg nem változik
 Aki tegnap és örökké ugyanaz.
 A világ összedőlhet,
 és az idő elmúlik,
 De Jézus Krisztus mindig hű marad.
 
 Tekints most önmagadba,
 jelenre és a múltra,
 Mondd, milyennek látod életed?
 Találsz-e szépet benne,
 olyat, mi igaz lenne,
 Vagy még mindig
 megcsal a szíved?

 Csak egy van, aki soha,
 soha meg nem változik
 Aki tegnap és örökké ugyanaz.
 A világ összedőlhet,
 és az idő elmúlik,
 De Jézus Krisztus mindig hű marad.



Vers:

A hitemről

A hitem nem áru, és nem ruha!
Nem adom el, nem cserélem soha!
Az élet bárhogyan változik,
de a hitem meg nem változik!

Aki a hitét árulja,
a lelkét bocsátja áruba!
Aki a hitét cserélgeti,
igazi hite nincs neki!

Annak, kinek a hite őszinte,
csak őszinteség van a szívében,
és Ő ezt soha el nem cseréli,
mert egyenes jelleme van neki!
 

(Halász István)

Idézet:

“Mindenki azon van, hogy változtasson a világon, de senki nem gondol arra, hogy megváltoztassa magát.” (Lev Tolsztoj) 

(2012. november 28.) 

2012. november 25., vasárnap

A sérültet elsősegélybe részesíti és többiek bátorítja a kitartásra

"16Az elveszettet megkeresem, az eltévedtet visszaterelem, a sérültet bekötözöm, a gyengét erősítem, a kövérre és az erősre vigyázok; úgy legeltetem őket, ahogy kell." - (Ez 34:16)  -  Fiataloknak éjszakai klub a városban, többen elhagyták az Urat. Keresse meg az Úr az eltévedt fiatalokat és hozza vissza, akik hitben megfáradtak. Fiatalok az ébredésért. Tudjunk mozdulni Urunk szavára, biztatására. A gyülekezet nem csak hálaadó, hanem legyen haladó is befogadni a kereső és visszatérő személyeket.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------

Ének:

1. Nincs olyan fájdalom, gond, mit meg nem oldhat.
Nincs olyan nagy hegy, mit Ő meg nem mozdíthat.
Nincs oly sötét, nagy vihar, mit le nem csendesít.
Nincs olyan nagy bánatod, amin Ő nem segít.
REFRÉN:
Mert e világnak terheit mind vállain hordta.
Tudom testvérem, hogy téged is hordoz majd.
Mert e világnak terheit mind vállain hordta.
Tudom testvérem, hogy téged is hordoz majd.
2. Sokszor azt gondolod, hogy tőled oly messze van.
Hiába kiáltasz, mert minden szó hasztalan.
Pedig Ő tegnap és ma, s örökké ugyanaz.
Ha minden elmúlik is, de igéje megmarad.
REFRÉN: Mert e világnak...
Jézus hordoz majd...

Vers:
BÍZOM CSENDESEN
(Szerző: Ismeretlen, németből fordította Túrmezei Erzsébet)

 Uram, mert erősen tart hű kezed,
 Bízom csendesen.
 Mert szereteted hordoz és vezet,
 Bízom csendesen.
 A bátorságot, erőt Te adod.
 Dícsérlek ! Szent a Te akaratod.

 Uram, mert megváltottad életem,
 Bízom csendesen.
 Mert vérző bárány lettél érettem,
 Bízom csendesen.
 Veled győzök le poklot és halált.
 Formálj engem bárányarcodra át!

 Mert Atyádnál közbenjársz érettem,
 Bízom csendesen.
 Mert győzelmesen Te jársz énvelem,
 Bízom csendesen.
 Rád nézek, ha ellenség ostromol.
 Jobb menedéket nem lelnék sehol.

 Bár a jövendő újra ködlepett,
 Bízom csendesen.
 Tudom, Te véghez viszed tervedet,
 Bízom csendesen.
 Ha nem látok, csak egy lépésre még.
 Te magad jársz velem, és az elég.


Idézet:
"A hit varázslata csodálatos energiaáramlást vált ki. A kereszténység energiaforrás – a világegyetem legnagyobb energiájának forrása. A Biblia ennek az energiának a technikáit és képleteit tartalmazza.”  (Norman Vincent Peale: Hit)


(2012. november 22.)

2012. november 14., szerda

A tiszta kézzel és tiszta szívvel való imádság

" 8Azt akarom tehát, hogy a férfiak mindenütt bűntől tiszta kezeket felemelve imádkozzanak harag és kételkedés nélkül. 9Ugyanígy az asszonyok is, tisztességes öltözetben, szemérmesen és mértékletesen ékesítsék magukat, ne hajfonatokkal és arannyal, gyöngyökkel vagy drága ruhával,  10hanem azzal, ami az istenfélelmet valló asszonyokhoz illik: jó cselekedetekkel." - (1Tim 2:8-10)  - Imádkoztunk tiszta kézzel és szívvel jöjjünk imádságban az Úrhoz. Letenni kezünkből a napi terheket vagy ami nyomasztana bennünket. Letenni szívünkből az esetleges bűnöket, hogy szabadon tudjuk Istent magasztalni. Ezek után elmondtuk a személyes imatémáinkat. Imádkoztunk egymásért és elmondtuk örömeinket, hitbeli megtapasztalásainkat s azt, hogy vezet az Úr bennünket. Elmondtuk ismerőseink hogyan keresik az Urat. Több esetben csak úgy előjönnek a régi és új ismerősök érdeklődve a hit és Krisztus után. Ez örömmel és hálával töltött el Isten iránt. Megerősített, hogy érdemes imádkozni, Urunk meghallgatja imádságainkat és hozzá való közeledésünket.


(Imaközösség 2012. november 14.)

2012. november 13., kedd

A dicséret és a gyógyítás Istené

"1Dicsérjétek az URat! Milyen jó Istenünkről énekelni, milyen gyönyörű a szép dicséret! 2Felépíti Jeruzsálemet az ÚR, összegyűjti a szétszóródott Izráelt. 3Meggyógyítja a megtört szívűeket, és bekötözi sebeiket." - (Zsolt. 147:1-3)  -  Jó dolog az Urat dicsérni az Ő szeretetéért, amikor törődik a megtört szívűekkel. Áldjuk az Urat testi-lelki gyógyításáért.



(Aliansz imaközösség az Agapé gyülekezeti házban 2012. október 8-án.)

2012. október 25., csütörtök

Sokszor érhetik a hívő embert becsapások és megtévesztések.

"20Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem."  (Gal 2:20)  - Sokszor érhetik a hívő embert becsapások és megtévesztések. Az Úr harcol értünk csak meg kell fogni a kinyújtott kezét. Miénk a győzelem a hitharcainkban. Ha megharcoltad, lépj a következő szintre a hit életedben. Ha szükséges, közösen is kell gyötrődni az emberek megtérése érdekében. Mi egy Lélekkel itattattunk meg.

(aliansz imaközösség 2012. október 25.)

2012. október 8., hétfő

Jó az Urat követni, mert szeretetével körülvesz

"1A karmesternek, Jedútúnnak: Ászáf zsoltára.  2Hangosan kiáltok Istenhez, Istenhez kiáltok, hogy figyeljen rám. 3Nyomorúságom idején az Úrhoz folyamodom, kezem éjjel is kitárom feléje lankadatlanul, de lelkem nem tud megvigasztalódni. 4Istenre gondolok, és csak sóhajtozom, róla elmélkedem, és elcsügged a lelkem. (Szela.) 5Szemeimet nyitva tartod, szótlanul hánykolódom. 6Gondolkozom a régi napokon, a hajdani esztendőkön. 7Eszembe jutnak énekeim éjjelente, szívemben elmélkedem, és ezt kutatja lelkem: 8Vajon végleg eltaszít az Úr, és nem tart tovább jóakarata? 9Végképp elfogyott szeretete, érvénytelen lett ígérete nemzedékről nemzedékre? 10Elfelejtette kegyelmét az Isten, vagy elnyomta irgalmát a harag? (Szela.) 11Az az én bajom, gondoltam, hogy megváltozott a Felséges jóindulata. 12Emlékezem az ÚR tetteire, visszagondolok hajdani csodáira. 13Végiggondolom minden tettedet, elmélkedem dolgaidon. 14Szent a te utad, Istenem! Van-e oly nagy Isten, mint a mi Istenünk?  15Te vagy az Isten, aki csodákat tettél, megismertetted erődet a népekkel. 16Megváltottad hatalmaddal népedet, Jákób és József fiait." (Zsolt. 77:1-16) - Bárkit érhet csalódás és elcsüggedés. Emlékezzünk a gondviselésére és szabadítására, amiképpen megsegített bennünket egy-egy szorult helyzetünkben. Övé a hála és a felmagasztalás.

" 66Ettől fogva tanítványai közül sokan visszavonultak, és nem jártak vele többé. 67Jézus ekkor megkérdezte a tizenkettőtől: "Vajon ti is el akartok menni?" 68Simon Péter így felelt: "Uram, kihez mennénk? Örök élet beszéde van nálad. 69És mi hisszük és tudjuk, hogy te vagy az Istennek Szentje." (Jn 6:66-69)  - Szomorúság fog el, ha arra gondolok, néhányan akik Jézus követői voltak és elfordultak tőle. Én mellette akarok maradni -ha kell-, a nehézségek árán is.

(október 3. imaközösség) 

2012. október 6., szombat

Legyünk Jézus utánzói

"Legyetek az én utánzóim, mint ahogy én a Krisztusé vagyok.
 Dicsérem nálatok, hogy mindenben rám emlékeztek, s hogy amit nektek átadtam, úgy tartjátok meg, ahogy átadtam.
" (1Kor 11:1-2)  (Csia Lajos fordítású Újszövetségből.)


 (szept. 27 cs)

2012. szeptember 20., csütörtök

Amik az életünkben történnek

A mai imaközösség igéi, a következők voltak:
" 7Ellenben azt, ami nekem nyereség volt, kárnak ítéltem a Krisztusért. 8Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért. Őérte kárba veszni hagytam, és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem." (Fil 3:7-8)

" 18Mert sokan élnek másképpen: akikről sokszor mondtam nektek, most pedig sírva is mondom, hogy ők a Krisztus keresztjének ellenségei; 19az ő végük kárhozat, a hasuk az istenük, és azzal dicsekszenek, ami a gyalázatuk, mert földi dolgokkal törődnek. 20Nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk, ahonnan az Úr Jézus Krisztust is várjuk üdvözítőül, 21aki az ő dicsőséges testéhez hasonlóvá változtatja a mi gyarló testünket, azzal az erővel, amellyel maga alá vethet mindeneket." (Fil 3:18-21)

Mik azok a dolgok életünkben, melyre elmondhatnánk: az kár és szemét? Mi az, amire elmondhatnánk, Jézusért lemondok róla?
Sírnunk kell, ha némely személy hátat fordít Jézusnak. De kegyelem az, abból is meg lehet térni. Örüljünk Jézus megváltásának és az örök életnek! 


(2012. szept. 20.)

2012. augusztus 31., péntek

Hagyjuk időnket és tetteinket Istenre

"1Zarándokének. Salamoné. Ha az ÚR nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők. Ha az ÚR nem őrzi a várost, hiába vigyáznak rá az őrök. 2Hiába keltek korán, és feküsztök későn: fáradsággal szerzett kenyeret esztek. De akit az ÚR szeret, annak álmában is ad eleget.' Zsolt 127:1-2

"34Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja." Mt 6:34


(augusztus 22-ei imaközösség)

2012. augusztus 27., hétfő

Augusztus 8-ai imaközösség igei

"24Nem tudjátok-e, hogy akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de csak egy nyeri el a versenydíjat? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek. 25Aki pedig versenyben vesz részt, mindenben önmegtartoztató: azok azért, hogy elhervadó koszorút nyerjenek, mi pedig azért, hogy hervadhatatlant.  26Én tehát úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél, úgy öklözök, mint aki nem a levegőbe vág, 27hanem megsanyargatom és szolgává teszem a testemet, hogy amíg másoknak prédikálok, magam ne legyek alkalmatlanná a küzdelemre."  (1Kor 9:24-27)  -

2012. július 27., péntek

Imaközösség

Két ige hangzott el a július 25-ei imaközösségen és mindkettő a békesség körül csoportosult.
" 27Békességet hagyok nektek: az én békességemet adom nektek; de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen." . (Jn 14:27)

"16Maga a békesség Ura adjon nektek mindig, minden körülmények között békességet. Az Úr legyen mindnyájatokkal!" (2Tessz 3:16)

2012. július 16., hétfő

Imaközösség - Ott van az Úr

Július 12-én az imaközösségen elhangzottak:
"13Dánielt tehát a király elé vezették. A király így szólította meg Dánielt: Te vagy a zsidó foglyok közül való Dániel, akit atyám, a király hozott ide Júdából? 14Azt hallottam felőled, hogy isteni lélek, világos értelem és rendkívüli bölcsesség van benned. 15Most vezették elém a bölcseket és a varázslókat, hogy olvassák el ezt az írást, és magyarázzák meg nekem, de ők nem tudták azt megmagyarázni. 16Rólad azonban azt hallottam, hogy meg tudod magyarázni, ami magyarázatra szorul, és meg tudod fejteni a rejtélyeket. Ha tehát most el tudod olvasni ezt az írást, és meg tudod nekem magyarázni, akkor bíborba öltözhetsz, aranyláncot kapsz a nyakadra, és rang szerint harmadik leszel országomban." (Dán 5:13-16) - Mit hallanak rólunk és hogy ismernek az emberek bennünket?

Hogy hívják a Mennyország nevét?
"
12Aki győz, azt oszloppá teszem az én Istenem templomában, és onnan nem kerül ki többé, felírom rá az én Istenem nevét, és az én Istenem városának, az új Jeruzsálemnek a nevét, amely a mennyből száll alá az én Istenemtől, és az én új nevemet."  (Jel 3:12) -

"30Ezek lesznek a város kijáratai a négyezer-ötszáz könyök hosszú északi oldalon kezdve. 31A város kapui Izráel törzseiről kapják a nevüket. Három kapu van északon: Rúbené egy kapu, Júdáé egy kapu és Lévié egy kapu.  32Négyezer-ötszáz könyök hosszú a keleti oldal, és három kapu van rajta: Józsefé egy kapu, Benjáminé egy kapu és Dáné egy kapu. 33Négyezer-ötszáz könyök hosszú a déli oldal, és három kapu van rajta: Simeoné egy kapu, Issakáré egy kapu és Zebuloné egy kapu. 34Négyezer-ötszáz könyök hosszú a nyugati oldal, és három kapu van rajta: Gádé egy kapu, Áséré egy kapu és Naftálié egy kapu. 35A város kerülete tizennyolcezer könyök. A város neve pedig ez lesz: Ott van az ÚR!" 
(Ez 48:30-35) - Úgy ismerjenek bennünket, családunkat, gyülekezetünket, hogy ott van az Úr az életünkben.

2012. június 30., szombat

Imaközösség

A június 27-én imaközösségen elhangzó igék:

"1Honnan vannak viszályok és harcok közöttetek? Nem a tagjaitokban dúló önző kívánságok okozzák-e ezeket?" (Jak 4:1)


"1Zarándokének. Dávidé. Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek! 2Olyan ez, mint mikor a drága olaj a fejről lecsordul a szakállra, Áron szakállára, amely leér köntöse gallérjára.  3Olyan, mint a Hermón harmatja, amely leszáll a Sion hegyére. Csak oda küld az ÚR áldást és életet mindenkor." (Zsolt 133)


Éljünk úgy, hogy miénk legyen Isten áldása.

Aliansz imaközösség

A június 21-ei aliansz imaközösség igéje a Lk 2:21-35 volt.

"21Amikor a nyolc nap elmúlt, és körül kellett őt metélni, a Jézus nevet adták neki, ahogyan az angyal nevezte őt, mielőtt még anyja méhében megfogant.  22Amikor leteltek a tisztulásnak a Mózes törvényében megszabott napjai, felvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak,  23amint meg van írva az Úr törvényében, hogy "minden elsőszülött fiúmagzat az Úrnak szenteltessék;"  24és hogy áldozatot adjanak az Úr törvényében foglalt rendelkezés szerint: "egy pár gerlicét vagy két galambfiókát."  25Íme, élt egy ember Jeruzsálemben, akinek Simeon volt a neve. Igaz és kegyes ember volt, várta Izráel vigasztalását, és a Szentlélek volt rajta. 26Azt a kijelentést kapta a Szentlélektől, hogy nem hal meg addig, amíg meg nem látja az Úr Krisztusát. 27A Lélek indítására elment a templomba, és amikor a gyermek Jézust bevitték szülei, hogy eleget tegyenek a törvény előírásainak, 28akkor karjába vette, áldotta az Istent, és ezt mondta: 29"Most bocsátod el, Uram, szolgádat beszéded szerint békességgel, 30mert meglátták szemeim üdvösségedet,  31amelyet elkészítettél minden nép szeme láttára, 32hogy megjelenjék világosságul a pogányoknak, és dicsőségül népednek, Izráelnek."  33Apja és anyja csodálkoztak a róla mondottakon, 34Simeon pedig megáldotta őket, és ezt mondta anyjának, Máriának: "Íme, ő sokak elesésére és felemelésére rendeltetett Izráelben, és jelül, amelynek ellene mondanak,  35- a te lelkedet is éles kard járja majd át -, hogy nyilvánvalóvá legyen sok szív gondolata."

2012. június 16., szombat

Imaközösség

A június 13-i imaközösség igéi:
"1Zarándokének. Hozzád emelem tekintetemet, aki a mennyben laksz! 2Ahogy a szolgák uruk kezére néznek, vagy a szolgáló úrnője kezére néz, úgy nézünk mi Istenünkre, az ÚRra, míg meg nem könyörül rajtunk" (Zsolt 123:1-2)
"17"Ekkor magába szállt és ezt mondta: Az én apámnak hány bérese bővelkedik kenyérben, én pedig itt éhen halok! 18Útra kelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. 19Nem vagyok többé méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek, tégy engem olyanná, mint béreseid közül egy. 20És útra kelve el is ment az apjához. Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt. 21A fiú ekkor így szólt hozzá: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened, és nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek. 22Az apa viszont ezt mondta szolgáinak: Hozzátok ki hamar a legszebb ruhát, és adjátok reá, húzzatok gyűrűt a kezére, és sarut a lábára! 23Azután hozzátok a hízott borjút, és vágjátok le! Együnk, és vigadjunk, 24mert ez az én fiam meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott. És vigadozni kezdtek."  (Lk 15:17-24)

Felemeljük imádságainkat Isten felé, hogy adjon az Úr megtéréseket, visszatéréseket és megújulást gyülekezetünkben.

2012. június 9., szombat

Imaközösség

A május 31-i imaközösségen a 92. zsoltárt olvastuk, amely segítségével és bátorításával imádkoztunk. Ebből külön kiemelve ezt mondatot:
"11De engem olyan erőssé tettél, mint mikor a bivaly öklel, és friss olajjal kentél meg engem.  12Szemem nyugodtan nézi azokat, akik leselkednek rám, fülem nyugodtan hallja, hogy rám akarnak támadni a gonoszok. 13Az igaz virul, mint a pálmafa, magasra nő, mint a libánoni cédrus. 14Az ÚR házában vannak elültetve, ott virulnak Istenünk udvarain. 15Öreg korban is sarjat hajtanak, dús lombúak és zöldek maradnak, 16és hirdetik: Igaz az ÚR, kősziklám ő, akiben nincs álnokság!." (11-16)

2012. május 26., szombat

Aliansz imaközösség

Az elmúlt csütörtökön a következő igeszakasz csendült fel:

" 11Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök teljessé legyen."  12"Az az én parancsolatom, hogy úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket.  13Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja barátaiért.  14Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit én parancsolok nektek.  15Többé nem mondalak titeket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Titeket azonban barátaimnak mondalak, mert mindazt, amit hallottam az én Atyámtól, tudtul adtam nektek. 16Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki, és rendeltelek titeket arra, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon, hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek.  17"Ezeket azért parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást." (Jn 15:11-17) 

  "Bizony, bizony, mondom néktek, hogy amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek.  24Eddig nem kértetek semmit az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen." (Jn 16:23b-24)

 
Fontos, hogy örömöt és szeretetet tudjunk szerezni egymásnak. Jézus barátjának nevez bennünket. Igyekezzünk megőrizni ezt a barátságot és fogadjuk el az ő tanácsait. Most mi újat kérhetnénk az Atyától Jézus nevében? Tegyen boldoggá bennünket.

Imaközösség

A május 16-a szerdai imaközösség igéi:
"1Egyébként pedig, testvéreim, kérünk titeket, és intünk az Úr Jézus nevében, hogy amint tőlünk tanultátok, hogyan kell Istennek tetsző módon élnetek - s amint éltek is -, ebben jussatok még előbbre. 2Hiszen tudjátok: milyen rendelkezéseket adtunk nektek az Úr Jézus nevében." (1Tessz 4:1-2)


Keressük mindig Isten tetszését életünkben.

2012. május 5., szombat

Imaközösség

Az elmúlt szerdai imaközösség igéi az Ef 6:10-20.23-24  voltak.

10Végül pedig: erősödjetek meg az Úrban és az ő hatalmas erejében. 11Öltsétek magatokra az Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben. 12Mert a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak. 13Éppen ezért vegyétek fel az Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve megállhassatok. 14Álljatok meg tehát, felövezve derekatokat igazságszeretettel, és magatokra öltve a megigazulás páncélját,  15felsaruzva a lábatokat a békesség evangéliuma hirdetésének a készségével.  16Vegyétek fel mindenképpen a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosznak minden tüzes nyilát. 17Vegyétek fel az üdvösség sisakját is, és a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.  18Minden imádságotokban és könyörgésetekben imádkozzatok mindenkor a Lélek által. Éppen azért legyetek éberek, teljes állhatatossággal könyörögve az összes szentekért; 19és énértem is, hogy adassék nekem az ige, ha szóra nyitom a számat, hogy bátran ismertessem meg az evangélium titkát, 20amelynek követe vagyok a bilincsben is, hogy bátorságom legyen azt úgy hirdetni, ahogyan kell. 
 22akit éppen azért küldtem hozzátok, hogy értesüljetek helyzetünkről, és megvigasztalja szíveteket. 23Békesség a testvéreknek és szeretet hittel együtt az Atya Istentől és az Úr Jézus Krisztustól! 24A kegyelem legyen mindazokkal, akik el nem múló szeretettel szeretik a mi Urunkat, Jézus Krisztust. Ámen.

Meg kell erősödni az Úrban mindannyiunknak, mert szellemi támadásoknak vagyunk kitéve. Az Úr a győztes és mellette mi is győzni fogunk.

2012. április 28., szombat


Az aratás

http://www.youtube.com/watch?v=K3u1c-oBtNc
 És láttam: íme, egy fehér felhő, és a felhőn ült valaki, az Emberfiához hasonló: a fején aranykorona volt, a kezében pedig éles sarló. Egy másik angyal jött ki a templomból, és hatalmas hangon kiáltott a felhőn ülőnek: "Ereszd neki a sarlódat, és arass, itt az aratás órája, mert beérett az aratnivaló a földön." A felhőn ülő pedig ledobta a sarlóját a földre; és learatták a földet.

2012. április 28.

2012. április 20., péntek

Imaközösség

A szerdai imaközösségen elhangzott igék:
  • "1Dávid zsoltára. URam, ki lehet sátradnak vendége, ki tartózkodhat szent hegyeden? 2Az, aki feddhetetlenül él, törekszik az igazságra, és szíve szerint igazat szól; 3nyelvével nem rágalmaz, nem tesz rosszat felebarátjával, és nem hoz gyalázatot rokonára. 4Megvetéssel néz az alávalókra, de tiszteli azokat, akik az URat félik. Esküjét nem vonja vissza, ha kárt vall is.  5Nem adja pénzét uzsorára, és nem hagyja magát megvesztegetni az ártatlan rovására. Aki ezeket teszi, nem tántorodik meg soha."  (Zsolt. 15) - Mennyi igaz a zsoltár rám nézve és mit kell magamon változtatni? Tanítson ez a zsoltára bölcsebb istenfélelemre, Istenek tetsző életre. Hála az Úrnak, aki ezt lehetővé teszi!
  • "27Miért mondod ezt, Jákób, miért beszélsz így, Izráel: Rejtve van sorsom az ÚR előtt, nem kerül ügyem Isten elé.  28Hát nem tudod, vagy nem hallottad, hogy örökkévaló Isten az ÚR? Ő a földkerekség teremtője, nem fárad el, és nem lankad el, értelme kifürkészhetetlen.  29Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi.  30Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak. 31De akik az ÚRban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el." - Igen. Elfáradhatunk és elcsüggedhetünk az élet dolgaiban, megpróbáltatásaiban. Istené a dicsőség, ha így is van, lehetőségünk van a megerősödésre és az újrakezdésre.

2012. április 13., péntek

Imádságainkkal körbezárjuk, körbefogjuk városunkat

A tegnapi imaközösségen Jerikó városának elfoglalásáról volt szó.

"1Jerikó olyan alaposan be volt zárva Izráel fiai miatt, hogy se ki, se be nem mehetett senki. 2Ekkor azt mondta az ÚR Józsuénak: Lásd! A kezedbe adom Jerikót és királyát vitéz harcosaival együtt. 3Vegyétek hát körül a várost, valamennyi harcos kerülje meg egyszer a várost. Így tégy hat napon át! 4Hét pap vigyen hét kosszarvból készült kürtöt a láda előtt. A hetedik napon hétszer kerüljétek meg a várost, és a papok fújják meg a kürtöket. 5És ha majd hosszan fújják a kosszarvakat, ti pedig meghalljátok a kürt szavát, hatalmas harci kiáltásban törjön ki az egész nép. Akkor le fog omlani a város kőfala, és a nép bevonulhat, mindenki egyenest előre. 6Józsué, Nún fia tehát hívatta a papokat, és így szólt hozzájuk: Vegyétek föl a szövetség ládáját, hét pap pedig vigyen hét kosszarvból készült kürtöt az ÚR ládája előtt.  7A népnek pedig ezt mondta: Vonuljatok föl, vegyétek körül a várost, és a fegyveresek vonuljanak az ÚR ládája előtt. 8És úgy történt, ahogyan Józsué megmondta a népnek. A hét pap, aki a hét kosszarvból készült kürtöt vitte, az ÚR előtt vonult, és fújta a kürtöket. Az ÚR szövetségládája pedig utánuk haladt. 9A fegyveresek a kürtöket fúvó papok előtt haladtak, az utóvéd meg a láda után ment, és folyton fújták a kürtöket. 10A népnek ezt parancsolta Józsué: Ne kiáltsatok, a hangotokat se lehessen hallani, és egy szó se jöjjön ki a szátokból addig, amíg azt nem mondom nektek, hogy törjetek ki harci kiáltásban." Józs 6:1-10

Imádságainkkal körbezárjuk, körbefogjuk városunkat; hogy a bűnök által felépített falak leomoljanak. Ezáltal városunk lakói is megszabadulhatnak a bűnök kárhoztató hatásától és szabaddá lesznek azoktól. "Az Úrért, ... és az imádságainkért" 

 

2012. április 6., péntek

Imaközösség

Szerdán imaközösség igéi voltak: Zsolt. 144:3-4.15, 1Tim 2:1-6

"3Ó, URam, micsoda az ember, hogy törődsz vele, az emberfia, hogy gondolsz rá? 4Az ember a lehelethez hasonló, napjai a tűnő árnyékhoz.
15Boldog nép az, amelynek így megy a sora. Boldog nép az, amelynek az ÚR az Istene!"

"1Arra kérlek mindenekelőtt, hogy tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért, 2a királyokért és minden feljebbvalóért, hogy nyugodt és csendes életet éljünk teljes istenfélelemben és tisztességben. 3Ez jó és kedves a mi üdvözítő Istenünk színe előtt, 4aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére. 5Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus, 6aki váltságul adta önmagát mindenkiért tanúbizonyságként a maga idejében.
"

Hála legyen az Istennek, hogy ő velünk emberekkel sokat törődik. Akkor is, ha nem gondolunk rá és nem vesszük észre. Teszi ezt velünk, lakókörnyezetünkkel és népünkkel is. Ha nem úgy alakulnak dolgaink, ahogy mi szeretnénk; a mi Urunk és Istenünk mindig törődik velünk. Ezért mi is imádkozunk.

2012. március 31., szombat

Aliansz imaközösség

Az elmúlt csütörtöki imaközösség igéje a Bír 16:18-21 igéi voltak:

"
18Amikor Delila látta, hogy egészen feltárta előtte a szívét, elküldött, és hívatta a filiszteusok városfejedelmeit, és ezt üzente: Most jöjjetek, mert egészen feltárta előttem a szívét! A filiszteusok városfejedelmei elmentek hozzá, és a pénzt is vitték magukkal. 19Ekkor elaltatta Sámsont a térdén, hívott egy embert, és levágott hét hajfürtöt a fejéről. Azután elkezdte szólongatni, de azt már elhagyta az ereje. 20Ezt mondta Delila: Jönnek a filiszteusok, Sámson! Ő felébredt álmából, de azt gondolta: Kiszabadulok most is, mint máskor, csak megrázom magam! - mert még nem tudta, hogy elhagyta őt az ÚR. 21De a filiszteusok megragadták, kiszúrták a szemét, és elvitték Gázába. Bilincsbe verték, és malmot kellett hajtania a foglyok házában."
Delia inkább a pénzre figyelt, a megvesztegetésre mint a Sámson iránti szerelmére. Sámsont megtévesztette a női nem csábítása és megszakította az Istennel kötött szoros kapcsolatot s így elment a fizikai ereje. Így mehet el nekünk is a lelki erőnk, ha engedünk a sátán csábításainak. Legyen szoros kapcsolatunk Istennel és a Szentlélek által lehet folyamatos megújuló erőforrásunk.

2012. március 22., csütörtök

Imaközösség

Ezek az igék voltak a szerdai imaközösség igéi.:
  1. "1Zarándokének. Tekintetem a hegyekre emelem: Honnan jön segítségem? 2Segítségem az ÚRtól jön, aki az eget és a földet alkotta." (Zsolt.121:1-2),
  2. "1Úgy tekintsen minket minden ember, mint Krisztus szolgáit és Isten titkainak sáfárait. 2Márpedig a sáfároktól elsősorban azt követelik, hogy mindegyikük hűségesnek bizonyuljon." ("1Kor 4:1-2),
  3. "34Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja." (Mt 6:34)


2012. március 17., szombat

Aliansz imaközösség

Az elmúlt csütörtöki imaközösség az ApCsel 9:1-6 igéi voltak. Visszaemlékeztünk amikor először találkoztunk Jézussal és megtértünk őhozzá. Imádkoztunk, hogy adjon az Úr ma is új találkozásokat vele mindannyiunknak, akik elhagyták őt és akik még őt nem ismerik.

2012. március 15., csütörtök

Gyülekezetünk küldetése

Gyülekezet küldetése: Isten segítségével, lelki otthonná válni.

2012. március 10., szombat

Imaközösség - házicsoport

Az elmúlt szerdai imaközösségen az 1Jn 4:7-12 és a 2Tim 1:7 ige bátorítása alapján hálát adtunk a szeretetért, amely Istentől árad felénk. Hálát adtunk, a tőle jövő szeretet érzése lehet közöttünk. Kértük az Atyát, hogy ez a szeretetközösségbe jöjjenek vissza akik elmentek. Mivel Ő a növekedés Istene, kértük Őt, jöjjenek még többen az emberek közül Urunkhoz - akár általunk is ebbe a közösségbe.

2012. március 3., szombat

Reményég Fesztivál


Alians imaközösség

Az elmúlt csütörtökön imaközösség alatt elhangzó igék, melyek bátorítottak imádságra és közbenjárásra az ApCsel 19:17-20 és az Ez 36:26-27 igék voltak. Meg kell szabadulnunk minden babonaságtól és minden okkult praktikáktól és akkor életünkben is, mint Efézusban az Úr ereje és igéje hatalmasan elterjed és megerősödik. Új szívet ad nekünk Isten és azt műveli velünk, hogy az Ő igéje szerint tudunk élni győzedelmesen.Ha szeretnéd, hogy az emberek megváltozzanak körülötted, akkor először te magad változz meg.

2012. február 28., kedd

Evangélizáció Aradon

LinkEvangelizálás és bemerítésre készülünk
ha az Úr éltet és megtart minket, Péntek, Szombat és Vasárnap esténként minden alkalom 6 órai kezdettel. Vasárnap délelőtt 9 órai kezdettel bemerítési ünnepünk lesz. Mindegyik istentiszteletet szeretnénk élőben is közvetíteni, ami követhető lesz itt.
Vendégünk lesz Révész Árpád testvér Magyarországról. Várjuk szeretettel azokat akik velünk szeretnének ünnepelni. Az elmúlt Pénteken Ágyán szolgáltam, Szombaton pedig Szilágyballán voltam Kürti Ottó és Bálint Hedvig eljegyzésén. Képpel később jelentkezem.

http://simonandras.blogspot.com/2012/02/evangelizalas-es-bemeritesre-keszulunk.html

2012. február 27., hétfő

Imaközösség - házicsoport

Az elmúlt szerdai imaközösségen a kegyelemről volt szó Ef 2:8-9 igék alapján. Mindent Isten kegyelme von körbe. Hálát adtunk Isten gondviseléséért és imádkoztunk további áldásokért, imameghallgatásokért.

2012. február 20., hétfő

Pályázat

A szeretet nem fogy el, bennünk él

2012. február 21.

SZERETET – e témában hirdetünk meg egy óriási téli pályázatot minden olvasónknak. Kicsik és nagyok pályázhatnak a következő műfajokban. A szeretetről szóljon a pályázat, írhattok igaz történetet, kitaláltat, a lényeg, hogy bizonyítsa a SZERETET szükségét, erejét, varázsát.

Műfajok:

  • vers, novella, próza (írhattok rímes és szabad verset is, rövid vagy hosszabb elmélkedést, mesét, történetet, terjedelem: min. 10 sor, max. 100 sor)
  • riport, interjú (a szeretetről szóljon, készíthettek interjút a tanítótokkal, egy idős emberrel, egy kisgyerekkel, írhattok egy gyermekotthonról, nyugdíjasklubról, kórházról, a lényeg: a szeretet érződjék az írásból)
  • rajz, fotó (bármilyen stílus lehet, a szeretetet millióféleképpen ki lehet fejezni, megkötés nincs)

GYERMEKKATEGÓRIA: 6-tól 12-éves korig (kicsik), 13-tól 18-éves korig (nagyok)

FELNŐTT KATEGÓRIA (18 ÉV FÖLÖTTIEK)

A PÁLYÁZAT TÁRSSZERVEZŐJE A SEHOLSZIGET ÉLMÉNYPARK.

ZSŰRITAGOK: Széll Barnabás (reklám-marketing ügyintéző, Seholsziget Élménypark), Vető Márta (textilművész, Bécs), Sárközi Mária (Zeneker Kiadó), Csapó Judit festőművész, Oros-Zalaba Zsuzsa író

A pályázat 2012. június 30-ig tart, leveleiteket folyamatosan a csutkamano@freemail.hu címünkre várjuk SZERETET PALYAZAT jeligével.

Meggyőződésünk, hogy a szeretettel foglalkozni kell. Inkább ezen törjük a fejünket, mint egyéb fontos vagy nem fontos dolgokon. A szeretetről varázslatos érzés töprengeni, képzelegni, beszélni és írni. Átérezni pedig maga az igazi csoda!

2012 legyen a SZERETET ÉVE!

Díjat adó partnereink almenünket február elsejétől indítjuk, itt folyamatosan értesülhettek arról, hogy milyen díjakkal jutalmazzuk majd a tehetséges és nyertes alkotások szerzőit.

Csutkamanó.hu

Kategória: Pályázatok magánszemélyek számára Címke: ,

(Idézet Katona László lelkipásztortól.)

2012. február 17., péntek

Aliansz imaközösség

Tegnap háznál jöttünk össze és a 3Móz 24:1-4 igéi bátorítottak minket imádságra. Kértük a Szentlélek vezetését, amint az olaj is azt fejezi prófétikusan. Amint az égő mécses rendeltetése, "hogy állandóan az Úr előtt legyenek", nekünk is szüntelen az Úrral kell kapcsolatban lennünk imádságban. Közbenjártunk az emberek bűntől való megszabadulása, betegségből való gyógyulás és egyéb megoldatlan dolgokért. Könyörögtünk a hivatalban dolgozókért és hálát adtunk a sok imameghallgatásért. Istené a dicsőség.

2012. február 10., péntek

Imaközösség - házicsoport

Az elmúlt szerdai imaközösségenna Jak 1:2-8 és a Fil 4:6-7 igék bátorításával imádkoztunk egymás ésért és más személyekért. Bölcseségért, vezettetésért és hála az isteni gonvidselésért; valamint a betegek gyógyulásáért imádsággal álltunk az Úr elé.

2012. február 5., vasárnap

Alliansz imaközösség

Az elmúlt csütörtöki imaközösségen a Mk 2:1-11 és a Lk 5:20 igéi alapján imádkoztunk. Közbenjáró imádságokat mondtunk, amiképpen Kapernaumban megbontották a tetőt és leengedték Jézushoz a beteget. Mi is bontsuk meg imádságainkkal a megfásult vagy akadályokkal, bűnökkel lezárt utat Jézushoz.

2012. január 28., szombat

Imaközösség - házicsoport

Az elmúlt alkalom során a Mt 6:31-34 és a Mt 9:36-38 igéi alapján voltunk együtt és beszélgettünk a felmerülő kérdésekről és imádkoztunk azokért. Ne aggódjunk a bennünket érő szükségletekért, mert Isten kirendeli azokat számunkra. Hálát adtunk egy régóta imádkoztott dologért, Isten újra meghallgatta imádságunkat és adott munkahelyet egy testvérnek. Jó az Úr, amikor nagy munkanélküliség van Isten mégis tud adni munkát az övéinek.

Imádkoztunk azért, hogy az Úr adjon munkásokat a misszióba. Ha bennünket akar küldeni, halljuk meg az ő elhívását és küldetését.

2012. január 13., péntek

Gondolatok az imádkozásról

"Isten mindig tovább beszél az emberrel, mint az ember Istennel.
Különösképpen megtapasztalod, hogy kicsoda az Úr, ha sokat vagy vele egyedül. Boldog ember az, aki mikor egyedül van, mindig találkozik Istennel.
Az Úr Jézussal töltött csendes óra égő szívet ad (Lk 24,32).
Ha nem tudod, hogy mitévő légy, menj be imakamrádba és kérdezd meg!
Az imádság az Istennel együttműködés egyik módja, amely által alkalmat nyújtunk Istennek, hogy elvégezze bennünk, aminek elvégzésére talán már évek óta vágyik.
Isten gyakran megvárakoztat, hogy imádkozásra kényszerítsen bennünket.
Az Úr Jézus nem egyszer úgy el volt foglalva, hogy evésre sem jutott ideje, de sohasem volt annyira elfoglalva, hogy imádkozásra ne lett volna ideje.
Isten mindent kész nekünk adni, amire szükségünk van, ha valóban szükségünk van rá.
Isten senkinek sem marad adósa.
Ne mondd: Istenre várok! – Isten vár tereád.
Ha nincs kedved imádkozni, komoly figyelmeztetés számodra, milyen égetően szükséges, hogy azonnal imádkozzál.
Minél kevesebb benned az öröm, annál szükségesebb az imádság.
Inkább imádkozz szíveddel szavak nélkül, mint szavakkal, de szív nélkül.
Jellemünket nem külső körülmények, hanem imádkozó életünk alakítja.
Térdeinken dől el egyéni, családi és gyülekezeti életünk.
Amit térdeiden tanultál, sohasem fogod elfelejteni.
Alázatos lelkek így imádkoznak: Uram engedd, hogy minél kevesebb feltűnés nélkül mehessek át ezen az életen.
Egy kis gyermek imájából: Uram Jézus tégy jóvá engem, s ha egyre nem menne, próbáld meg még egyszer!
Mondd meg nekem, hogy mit, hogyan és mennyit imádkozol és megmondom, hogy ki vagy!
Müller György mondta: Többet imádkozzál, többet gyakorold hitedet, többet várj türelmesen Istenre és az eredmény áldás lesz, bőséges áldás. Sok száz esetben megtapasztaltam ezt, ezért szüntelen ezt mondom magamnak: Bízzál Istenben!
Előre akarsz jutni a lelki életben? Ne engedd, hogy Isten kétszer mondjon valamit." Vida Sándor

Imaközösség

A tegnapi imaközösség a bűnbánatról és a böjtről szólt Dán 9:3-7a alapján.

2012. január 8., vasárnap

Lelki otthon

Cél, hogy lelki otthonná váljon a gyülekezetünk. Az év igéi: "Reménykedj az ÚRban, légy erős és bátor szívű, reménykedj az ÚRban!" Zsolt 27:14 és "Legyetek erősek és bátor szívűek mind, akik az ÚRban reménykedtek!" Zsolt 31:25