2013. október 30., szerda

Új teremtés vagy

Napi áhítat



   

Új teremtés vagy

2013 - Áhítat2013. október 30. szerda
Olvasmány:
2Kor 5,16–21
A megtérésedkor nem álomszereplő lettél, ha­nem valóságosan boldog ember. Ne engedj belőle!
 Úgyhogy mi mostantól fogva senkit nem ismerünk test szerint: ha ismertük is Krisztust test szerint, most már őt sem így ismerjük.  Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre.  Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát.  Isten ugyanis Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, úgyhogy nem tulajdonította nekik vétkeiket, és reánk bízta a békéltetés igéjét.  Tehát Krisztusért járva követségben, mintha Isten kérne általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel!  Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne.

Magyarázat

A levél tartalmát meghatározza, hogy a gyülekezet belátta, milyen méltatlanul viselkedett az apostollal szemben, és bánkódnak emiatt. Nekünk is jó belátni, ha illetlenül viselkedünk az elöljáróinkkal szemben. Pál leírja az Istennel való megbékélés fontos üzenetét.
Pál megtérése eredményeként már nem úgy gondolkodott az emberekről, mint előtte. Már nem a külső dolgok vagy körülmények határozták meg az életét. Élete teljesen megváltozott, és erről bátran beszél. A legjobb megoldást választjuk, ha mi is Jézushoz jövünk. Új életcélt és új gondolkodásmódot nyerünk Istenről és embe­rekről. Amikor bezáródnak a kapuk az életünkben, vagy egy ok arra, hogy Istenhez forduljunk. A megtérésünkkor nem egy szappanopera hősei leszünk, hanem Isten boldog gyermekei. Kudarcot vallott az életünk talán, mert emberekben bíztunk. Ezért kártérítést senki sem fizet. Jobban járunk, ha megbékülünk Istennel, és ezt el­mondjuk másoknak is. Ne hagyd ki ezt a lehetőséget, jöjj Jézushoz, hogy az ítélet napján megállhassál! Beszőtte a pók a hálót, és nincs lehetőséged szabadulni. Vagy a bűneid szövögetik a hálót.
Krisztustól újjá lesz minden, és ő szabadokká tesz bennünket. Áldjuk az Urat, mert elfogadhatóvá tette ezt számunkra! /MaZs/

Vágyol-e ma tiszta lenni,
tisztább, mint a hattyú tolla,
megfürödve égi tóban
gyermekséged visszavenni?
Vágyol-e ma újjá lenni?
(Mike Károly: Vágyol-e ma tiszta lenni?)

Új teremtés vagyok Krisztusban. Isten alkotása vagyok, akit Jézus Krisztusban teremtett. Ezért Krisztus értelme van bennem, és Isten bölcsessége lakik bennem. (Charles Capps)

Vágyjuk az ébredést

Napi áhítat



   

Vágyjuk az ébredést

2013 - Áhítat2013. október 29. kedd
Olvasmány:
ApCsel 19,8–12
Ahhoz, hogy meghallják az emberek Isten szavát, nekünk kell azt szólni.
 Azután eljárt a zsinagógába, ahol három hónapon át bátran szólt, vitázott, és igyekezett meggyőzni őket az Isten országának dolgairól.  Amikor pedig egyesek ellenálltak és nem hittek, sőt gyalázták az Úr útját az egész nép előtt, otthagyta őket, a tanítványokat is távol tartotta tőlük, és mindennap egy Tirannosz nevű ember iskolájában tanított.  Ez két éven át tartott, úgyhogy mindazok, akik Ázsiában laktak, meghallották az Úr igéjét, mind a zsidók, mind a görögök.  Isten pedig nem mindennapi csodákat tett Pál keze által;  úgyhogy még a testén levő kendőket vagy kötényeket is elvitték a betegekhez, és a betegségek eltávoztak tőlük, a gonosz lelkek pedig kimentek belőlük.

Magyarázat

Mindannyian vágyunk egy ébredésre, amikor az emberek megtérnek Jézushoz, és rendeződik az életük. Erről tesz tanúságot Lukács, amikor ír Pál efezusi szolgálatáról. Megfordult a zsinagógában, és tanított egy iskolában. Minden lehetőséget kihasznált, hogy beszéljen Jé­zusról. Jó példa lehet előttünk.
Nem hunytak szemet a bűn felett Pál és munkatársai, hanem a környéken is folytatták a missziómunkát. Biztos találkoztak olyan em­berrel, aki azt mondta: Hagyjanak, ez az én életem! Ennek ellenére munkájuk olyan hatékony volt, hogy elég sokan hallották az evangéliumot. Amint érezték a Szentlélek jelenlétét, különböző csodajeleket is megtapasztaltak. So­kan megérezték az Úr közelségét, aminek hatására megvallották okkult mesterkedéseiket, és megszabadultak azoktól. Lukács ön­kéntes tu­dó­sítója az eseményeknek, örömmel számol be a szabadulásokról. Mondhatjuk úgy is, élő adásban látták az Úr csodáit.
Mit tettek ezért, hogy a létfontosságú győzelmet elérjék? Engedelmesség az Úr szava iránt, hogy bizonyságot kell tenni róla minden adott helyzetben. Engedték a Szentlélek munkáját kiteljesedni az életükben. Ezt mi is megtapasztalhatjuk, ha engedünk a Szentlélek vezetésének. /MaZs/

Küldj ébredést, küldd lelkedet!
Öntözd meg földünket!
Hadd legyünk élő néped!
Hozzuk hűtlen életünk,
Bocsáss meg, ó, Istenünk!
Bocsásd meg a vétkeink, úgy kérünk!
Bálványoknak áldoztunk,
Önmagunkat imádtuk,
Meggyaláztuk szentséges törvényed.
(Mike Sámuel)

Mintha kicseréltek volna

Napi áhítat



   

Mintha kicseréltek volna

2013 - Áhítat2013. október 28. hétfõ
Olvasmány:
Ez 36,24–38
A kicserélt élet nem álom, Krisztus megteszi veled attól kezdve, amikor tiszta szívből hiszel benne.
 Kihozlak benneteket a népek közül, összegyűjtelek az országokból, és beviszlek benneteket a saját földetekre.  Tiszta vizet hintek rátok, hogy megtisztuljatok. Minden tisztátalanságotoktól és minden bálványotoktól megtisztítlak benneteket.  Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek: eltávolítom testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek.  Az én lelkemet adom belétek, és azt művelem veletek, hogy rendelkezéseim szerint éljetek, törvényeimet megtartsátok és teljesítsétek.  Abban az országban fogtok lakni, amelyet őseiteknek adtam. Az én népem lesztek, én pedig Istenetek leszek. Megszabadítlak benneteket minden tisztátalanságotoktól. Parancsolok a gabonának, megsokasítom, és nem hozok rátok éhínséget.  Megszaporítom a fák gyümölcsét és a mező termését, hogy ne csúfoljanak többé benneteket éhínség miatt a népek.  Akkor visszagondoltok arra, hogy milyen gonoszul éltetek, és milyen rosszak voltak tetteitek, és megundorodtok magatoktól utálatos bűneitek miatt.  Nem tiértetek cselekszem - így szól az én URam, az ÚR -, tudjátok meg ezt! Szégyenkezzetek, és piruljatok életetek miatt, Izráel háza!  Így szól az én Uram, az ÚR: Amikor megtisztítlak benneteket minden bűnötöktől, benépesítem a városokat, és újjáépülnek a romok.  Művelni fogják a pusztává lett földet, azután, hogy pusztán hevert az arra járók szeme láttára.  Azt mondják majd: Ez a pusztává lett föld itt most olyan, mint az Éden kertje. A rommá lett, elpusztult és lerombolt városokat pedig újból megerősítették, és újból laknak bennük.  Akkor megtudják a népek, amelyek körülöttetek megmaradtak, hogy én, az ÚR, építettem újjá a rombadőlt városokat, és én ültettem be a pusztává lett földet. Én, az ÚR, megmondtam, és meg is teszem!  Így szól az én Uram, az ÚR: Még azt is kérheti tőlem Izráel háza, hogy ezt tegyem velük: úgy megsokasítom az embereket, mint a juhokat.  Úgy tele lesznek a romba dőlt városok emberek tömegével, ahogyan Jeruzsálem tele van az ünnepeken juhokkal, áldozatra szentelt juhokkal. Akkor megtudják, hogy én vagyok az ÚR.

Magyarázat

Isten erőteljesen avatkozik közbe népe éle­tébe, amikor azt mondja, a szégyenkezés még nem bűnbánat, meg kell térni. Felhívja a figyelmet a szívcserére, ha valaki megvallja bűneit, Isten kegyelmet gyakorol iránta. Elhozza az édenkerti állapotot, és Izrael népe új kapcsolatba kerül Urával.
Ekkor meglepő fordulat jön az ember éle­tébe. Megtérésünk elindít egy lavinát, amikor minden bűnünktől meg akarunk szabadulni. Előjönnek titkos vagy meg nem vallott bűneink, és arra indítanak bennünket, hogy megszabaduljunk azoktól. A bűnvallást vagy a szív­cserét nem lehet rutinosan elvégezni. Ko­molyan számolnunk kell a felmerülő kérdésekkel, meg merjük-e tenni, hogy megszabaduljunk a megkötözöttségünkből, vagy még vá­runk vele? Isten megszabadít és betölt Szentlelkével. Újra tudunk önfeledten mosolyogni és örülni. Nemet kell mondanunk minden rossz szokásunknak, cselekedeteinknek. El­lenkező esetben riasztást észlelünk lelkiismeretünkben, és megtisztult lelkünk újra beszennyeződik. A kőszív képtelen felelni Isten hívására.
Ne vegyük komolytalanul az Úrral való kapcsolatunkat! Tartsunk fontossági sorrendet, nézzük meg, ami elhagyható! Dicsérjük Urunkat, mert ő új életet és új célt ad nekünk! /MaZs/

Boldog vagyok, ha megbocsátok,
mert én is irgalmat nyerek,
boldog, mert megtisztított szívvel
meglátom majd Istenemet.
(Losonczi Léna: Boldog vagyok)

Akinek jó szíve van, azt az öröm látványa boldoggá teszi. (Gustave Flaubert)

A Szentlélek kötelez

Napi áhítat



   

A Szentlélek kötelez

2013 - A vasárnap délután2013. október 27. vasárnap
Olvasmány:
Ez 36,16–27
A Szentlélek otthona a lényed. Ennek a tudata hasson át, és akkor ma­gasztossá válik minden tetted!
 Így szólt hozzám az ÚR igéje:  Emberfia! Amikor Izráel háza a saját földjén lakott, tisztátalanná tették azt életükkel és tetteikkel. Olyan tisztátalan volt előttem az életük, mint a havi vérzés.  Rájuk zúdítottam haragomat, mert vért ontottak a földre, és tisztátalanná tették azt bálványaikkal.  Ezért elszélesztettem őket a népek között, és szétszóródtak az országokba. Életük és tetteik szerint tartottam ítéletet fölöttük.  De amikor a népek közé jutottak, amerre csak jártak, gyalázatossá tették szent nevemet, mert ezt mondták róluk: Az ÚR népe ezek, mégis ki kellett jönniük országából!  Ekkor szánalomra indultam szent nevemért, amelyet gyalázatossá tett Izráel háza a népek között, amerre csak járt.  Ezért mondd ezt Izráel házának: Így szól az én Uram, az ÚR: Nem tiértetek cselekszem én, Izráel háza, hanem szent nevemért, amelyet gyalázatossá tettetek a népek között, amerre csak jártatok.  Megmutatom, hogy szent az én nagy nevem, amely gyalázatos lett a népek között, mert gyalázatossá tettétek közöttük. Akkor megtudják a népek, hogy én vagyok az ÚR - így szól az én URam, az ÚR -, amikor szemük láttára megmutatom rajtatok, hogy szent vagyok.  Kihozlak benneteket a népek közül, összegyűjtelek az országokból, és beviszlek benneteket a saját földetekre.  Tiszta vizet hintek rátok, hogy megtisztuljatok. Minden tisztátalanságotoktól és minden bálványotoktól megtisztítlak benneteket.  Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek: eltávolítom testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek.  Az én lelkemet adom belétek, és azt művelem veletek, hogy rendelkezéseim szerint éljetek, törvényeimet megtartsátok és teljesítsétek.

Magyarázat

Ezékiel a fogságban biztatja kétségbeesett népét. Közli velük, van remény a visszatérésre és a helyreállásra. A nép nem érdemelte meg ezt a segítséget, de Isten nem erre tekint, ha­nem az ő szentségére gondol.
Isten kegyelme látszik meg történetünkben, amikor még egy esélyt kap Izrael népe. „Öntsön tiszta szívet a pohárba”, és kezdjen egy új életet! Ehhez adja Isten a Szentlelke segítségét. Milyen csodálatos, hogy ezt a lehetőséget mi is megkapjuk. Mi is a Szentlélek segítségével érthetjük meg és éljük meg az ő rendelkezéseit. Amint Jézus is mondta: „elvezet titeket a teljes igazságra” (Jn 16,13). Becsüljük meg az ő segítségét, amikor felhívja figyelmünket vétkeink elkerülésére. Megőrizni és betölteni az ő parancsolatait: ezt a célt segít elérni a Szentlélek. Ne játsszunk a tűzzel, amikor visszaélünk az ő jóságával, nehogy kínos helyzetbe kerüljünk bűneink miatt! „Szégyenkezzetek, és piruljatok életetek miatt” (32. v.) – mondja az Úr.
Ne becsüljük túl az ő megszabadítását! Alapvető változás történik Izrael éle­tében, amikor a föld termékennyé válik és a nép újra elszaporodik. Pihenni sincs idő betölteni az ő akaratát. Figyeljünk mi is a Szentlélek vezetésére! /MaZs/

Hogy Isten a Lélek erővel igéző
Tüzével a szived érintse, betöltse,
Kell, hogy előtte az emberi éned
Megtörjön. Egészen a Szellem uraljon
(Bácsi Sándor: A Szent Lélek ereje)

A Szentléleknek tehát célja és szándéka, hogy ő, aki a Fiúban testet öltött állapotban megnyilvánult, bennünk is megnyilvánulhasson, mindnyájunkban, hogy így vezessen bennünket Isten dicséretére, így lehessen bizonyság az életünk. (www.ebredes.hu)

Reformáld magad!

Napi áhítat



   

Reformáld magad!

2013 - Áhítat2013. október 27. vasárnap
Olvasmány:
Kol 3,5–10
Ha örökké Krisztus ma­rad a középpont számodra, megtapasztalod a fo­lya­ma­tos változást: mint­ha min­den megújulna.
 Öljétek meg tehát tagjaitokban azt, ami csak erre a földre irányul: a paráznaságot, a tisztátalanságot, a szenvedélyt, a gonosz kívánságot és a kapzsiságot, ami bálványimádás,  mert ezek miatt haragszik Isten.  Ti is ezeket tettétek egykor, amikor ezekben éltetek;  most azonban vessétek el magatoktól mindezt: a haragot, az indulatot, a gonoszságot, az istenkáromlást, és szátokból a gyalázatos beszédet. Ne hazudjatok egymásnak, mert levetkőztétek a régi embert cselekedeteivel együtt,  és felöltöztétek az új embert, aki Teremtőjének képmására állandóan megújul, hogy egyre jobban megismerje őt.

Magyarázat

Kolosséban sajátos tévtanítás kapott lábra, mely hangsúlyozta a mélyebb ismeret megszerzését. Keresték a választ, mitől tisztulnak meg, mi a születés és az újjászületés fogalma. Úgy vélték, birtokában vannak egy különleges tudásanyagnak. Ősi kísértés: venni abból, ami csábítóan okossá tesz.
A mai gnoszticizmusnak is több ismert személy, zenész a követője, akikre sokan felnéznek. Információs társadalomban élünk, amikor minden ismeret könnyen elérhető. A Pál által hirdetett új ismeret arról szól, hogy felöltöztük az új embert, és általa egyre jobban hasonulunk Teremtőnk képmásához. Minél jobban igazodunk őhozzá, annál jobban eljutunk arra az is­meretre, hogyan tudunk bölcsen élni. Mindezt nem tudjuk önmagunktól el­érni, és megfelelni az új természet követelményeinek. Szükségünk van folyamatos megújulásra.
Célunk legyen az, hogy minél jobban is­merjük meg Urunkat! Nem kell (meg)magyarázni életünk gyengeségeit, ha rossz a bizonyítványunk ennek az ismeretnek megszerzésében, megélésében. Az Úr megment bennünket, nehogy elveszítsük lelki vonzerőnket, és a megújult életünk nehogy „üzemzavarba” kerüljön. Ezek megszerzéséhez nem kell pénz és ismertség. Törekedjünk bensőséges kapcsolatra Urunkkal! /MaZs/

Akkor ott tudtam, hogy célba érkeztem,
Minden terhet, mi nehéz volt, letettem.
Megújult erőt, s új életet nyertem,
Óemberi énemet levetettem.
(Schvalm Rózsa: A kereszt vonzása)

Sok bölcsesség és bátorság kell ahhoz, hogy tudjuk, melyik az az út, amelyen járni akarunk, és melyik az, amelyiket azért választjuk, hogy másoknak örömet szerezzünk. (Danielle Steel)

2013. október 26., szombat

Amit Istentől kaptunk, beszéljük el másoknak

Két dolog lehetséges. Amit átéltünk Istennel szabadításokat, megbocsátosakat, szeretetet arról beszélünk másoknak, hogy nekik is legyen ilyen örömteli tapasztalatuk. A másik lehetőséges az, amikor magunkkal vagyunk elfoglalva és a másik személy nem érdekel, boldoguljon úgy, ahogy tud. Ez nem nem egy segítőkész gondolkozás. Ne a magunk sikereiről beszéljünk, hanem az Isten által megtapasztalt hitbeli élményekről.


" 12Abban az időben Meródak-Baladán, Baladánnak, Babilónia királyának a fia levelet és ajándékot küldött Ezékiásnak, mert hallotta, hogy Ezékiás beteg lett. 13Ezékiás meghallgatta őket, azután megmutatta nekik egész kincstárát, az ezüstöt és az aranyat, a balzsamokat és a finom olajakat, a fegyvertárát és mindazt, ami kincstárában található volt. Semmi sem volt palotájában és egész birodalmában, amit meg ne mutatott volna nekik Ezékiás... 17Eljön majd az idő, amikor mindazt elviszik Babilóniába, ami a palotádban van, és amit elődeid gyűjtöttek mindmáig, semmi sem marad meg. Ezt mondja az ÚR! " -  (2Kir 20:12-13.17)

"1Sába királynője hallotta a hírét Salamonnak és az ÚR nevének, azért eljött, hogy próbára tegye őt találós kérdésekkel.  2Megérkezett Jeruzsálembe igen tekintélyes kísérettel és tevékkel, amelyek balzsamot, igen sok aranyat és drágakövet hoztak. Elment Salamonhoz, és beszélt vele mindenről, amit kigondolt. 3De Salamon megfelelt minden szavára, és nem volt egyetlen olyan rejtélyes szó sem, amelyikre a király ne tudott volna megfelelni. 4Amikor Sába királynője látta Salamon nagy bölcsességét és a palotát, amelyet építtetett, 5az asztalán levő ételeket, az udvari emberek ülésrendjét, a felszolgálók magatartását és öltözetét, pohárnokait, valamint égőáldozatát, amelyet az ÚR házában szokott bemutatni, még a lélegzete is elállt, 6és ezt mondta a királynak: Igaz volt, amit országomban hallottam dolgaidról és bölcsességedről, 7de nem hittem azoknak a beszédeknek, míg magam el nem jöttem, és saját szememmel meg nem láttam. Nekem még a felét sem mondták el. Bölcsességed és gazdagságod felülmúlja azt a hírt, amelyet hallottam. 8Boldogok az embereid, és boldogok azok a szolgák, akik állandóan előtted állnak, és hallgatják bölcs szavaidat.  9Áldott legyen Istened, az ÚR, aki kedvét lelte benned, és Izráel trónjára ültetett! Mivel az ÚR szereti Izráelt örökké, azért tett királlyá téged, hogy jogot és igazságot szolgáltass." - (1Kir 10:1-9) 

"8Áldott legyen Istened, az ÚR, aki kedvét lelte benned, és trónjára emelt, az ÚRnak, a te Istenednek a királyaként! Mivel Istened szereti Izráelt, és fenn akarja tartani örökké, azért tett királyukká, hogy jogot és igazságot szolgáltass." - (2Krón 9:8) 



(2013. október 24-ei imaközösség alapján)