Napi áhítat
Azután eljárt a zsinagógába, ahol három hónapon át bátran szólt, vitázott, és igyekezett meggyőzni őket az Isten országának dolgairól. Amikor pedig egyesek ellenálltak és nem hittek, sőt gyalázták az Úr útját az egész nép előtt, otthagyta őket, a tanítványokat is távol tartotta tőlük, és mindennap egy Tirannosz nevű ember iskolájában tanított. Ez két éven át tartott, úgyhogy mindazok, akik Ázsiában laktak, meghallották az Úr igéjét, mind a zsidók, mind a görögök. Isten pedig nem mindennapi csodákat tett Pál keze által; úgyhogy még a testén levő kendőket vagy kötényeket is elvitték a betegekhez, és a betegségek eltávoztak tőlük, a gonosz lelkek pedig kimentek belőlük.
Magyarázat
Mindannyian vágyunk egy ébredésre, amikor az emberek megtérnek Jézushoz, és rendeződik az életük. Erről tesz tanúságot Lukács, amikor ír Pál efezusi szolgálatáról. Megfordult a zsinagógában, és tanított egy iskolában. Minden lehetőséget kihasznált, hogy beszéljen Jézusról. Jó példa lehet előttünk.
Nem hunytak szemet a bűn felett Pál és munkatársai, hanem a környéken is folytatták a missziómunkát. Biztos találkoztak olyan emberrel, aki azt mondta: Hagyjanak, ez az én életem! Ennek ellenére munkájuk olyan hatékony volt, hogy elég sokan hallották az evangéliumot. Amint érezték a Szentlélek jelenlétét, különböző csodajeleket is megtapasztaltak. Sokan megérezték az Úr közelségét, aminek hatására megvallották okkult mesterkedéseiket, és megszabadultak azoktól. Lukács önkéntes tudósítója az eseményeknek, örömmel számol be a szabadulásokról. Mondhatjuk úgy is, élő adásban látták az Úr csodáit.
Mit tettek ezért, hogy a létfontosságú győzelmet elérjék? Engedelmesség az Úr szava iránt, hogy bizonyságot kell tenni róla minden adott helyzetben. Engedték a Szentlélek munkáját kiteljesedni az életükben. Ezt mi is megtapasztalhatjuk, ha engedünk a Szentlélek vezetésének. /MaZs/
Küldj ébredést, küldd lelkedet!
Öntözd meg földünket!
Hadd legyünk élő néped!
Hozzuk hűtlen életünk,
Bocsáss meg, ó, Istenünk!
Bocsásd meg a vétkeink, úgy kérünk!
Bálványoknak áldoztunk,
Önmagunkat imádtuk,
Meggyaláztuk szentséges törvényed.
(Mike Sámuel)

(Majnár Zsolt)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése