2012. november 14., szerda

A tiszta kézzel és tiszta szívvel való imádság

" 8Azt akarom tehát, hogy a férfiak mindenütt bűntől tiszta kezeket felemelve imádkozzanak harag és kételkedés nélkül. 9Ugyanígy az asszonyok is, tisztességes öltözetben, szemérmesen és mértékletesen ékesítsék magukat, ne hajfonatokkal és arannyal, gyöngyökkel vagy drága ruhával,  10hanem azzal, ami az istenfélelmet valló asszonyokhoz illik: jó cselekedetekkel." - (1Tim 2:8-10)  - Imádkoztunk tiszta kézzel és szívvel jöjjünk imádságban az Úrhoz. Letenni kezünkből a napi terheket vagy ami nyomasztana bennünket. Letenni szívünkből az esetleges bűnöket, hogy szabadon tudjuk Istent magasztalni. Ezek után elmondtuk a személyes imatémáinkat. Imádkoztunk egymásért és elmondtuk örömeinket, hitbeli megtapasztalásainkat s azt, hogy vezet az Úr bennünket. Elmondtuk ismerőseink hogyan keresik az Urat. Több esetben csak úgy előjönnek a régi és új ismerősök érdeklődve a hit és Krisztus után. Ez örömmel és hálával töltött el Isten iránt. Megerősített, hogy érdemes imádkozni, Urunk meghallgatja imádságainkat és hozzá való közeledésünket.


(Imaközösség 2012. november 14.)