2014. július 3., csütörtök

Az Úr előtti alázat

"Alázzátok meg magatokat az Úr előtt, és ő felmagasztal titeket." (Jak 4:10) A július 2-i imaközösség igéje. Tartson az Úr alázatban, megelégedettségben és hozzá való bizalommal. Legyen igazi kötődésünk vele kapcsolatban, amit semmi és senki nem szakíthat szét.

Szeressük egymást

7Szeretteim, szeressük egymást; mert a szeretet Istentől van, és aki szeret, az Istentől született, és ismeri Istent; 8aki pedig nem szeret, az nem ismerte meg az Istent; mert Isten szeretet. 9Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala." (1Jn 4:7-9)

2014. június 26.-i imaközösség igéi

2014. június 24., kedd

Legyünk az Úrral csendességben

" 31Ő pedig így szólt hozzájuk: „Jöjjetek velem csak ti magatok egy lakatlan helyre, és pihenjetek meg egy kissé.” (Mk 6:31a)
Legyünk az Úrral csendességben és ő megáldja a vele való lelki közösséget. Jó megpihenni és megerősödni az Ő közelében. (Az elmúlt heti imaközösség alapján.)

Frissítsen fel a Szentlélek minden gyülekezetet

"1Azután visszavitt engem a templom bejáratához. Ott víz fakadt a templom küszöbe alól kelet felől, mert a templom keletre néz. A víz a templom déli oldala mellől, az oltártól délre folyt tovább. 2Azután kivitt engem az északi kapun át, és körülvitt kívül a keletre néző külső kapuhoz. A víz ott folydogált a kapu déli oldalánál. 3Azután ő kelet felé ment mérőzsinórral a kezében, lemért ezer könyököt, és átvezetett a vízen: a víz bokáig ért. 4Ismét lemért ezret, és átvezetett a vízen: a víz térdig ért. Újra lemért ezret, és átvezetett: a víz derékig ért. 5Amikor újabb ezret mért, már nem tudtam átkelni a patakon, mert annyira megnőtt a víz, hogy úszni kellett volna benne: a patakon nem lehetett átgázolni. 6Akkor ezt mondta nekem: Láttad-e emberfia? Majd visszavezetett engem a patak partján. 7Visszafelé menve láttam, hogy a patak partján innen is, túl is igen sok fa van. 8Ezt mondta nekem: Ez a víz a keleti vidék felé tart, a pusztán folyik keresztül, és a tengerbe ömlik, a sóssá vált tengerbe, és meggyógyul tőle a víz. 9Élni fog benne mindenféle élőlény, ami csak nyüzsög; és ahová csak eljut a patak, igen sok hal lesz. Eljut oda ez a víz, és meggyógyul. Élni fog benne minden, ahová csak eljut a patak. 10Halászok állnak majd ott, és Éngeditől Én-Eglaimig hálók szárítóhelye lesz. Olyan sok hal lesz benne és annyiféle, mint a Nagy-tengerben. 11De a tócsák és pocsolyák nem gyógyulnak meg: sósak maradnak. 12A patak partján innen is, túl is mindenféle gyümölcsfa nő majd. Levelük nem hervad el, gyümölcsük nem fogy el: havonként új terem, mert a szentélyből folyik oda a víz. Gyümölcsük eledel, levelük pedig orvosság lesz." (Ez 47:1-12) Ahogy a próféta szavára meggyógyult a víz, úgy gyógyítson és frissítsen fel a Szentlélek minden gyülekezetet. Így válik orvossággá, felüdülés forrásává egy lelki közösség. (Egy imaközösség alapján.)

A Szentlélek életet ad mindenki számára

Milyen Lélek vagy lelkület van bennünk életünk egyes tevékenysége, cselekedete folytán? A Szentlélek életet ad mindenki számára és kimozdít a vallásos életmódból. Adjunk hálát a Lélek megújító munkájáért és kérjük elevenítse meg a hitünket. (A szerdai imaközösség alapján.)

"1Amíg Apollós Korinthusban volt, Pál végigjárva a felső vidékeket, elérkezett Efezusba. Mikor ott néhány tanítványra talált, 2így szólt hozzájuk: „Kaptatok-e Szentlelket, amikor hívőkké lettetek?” Ők így feleltek: „Hiszen még azt sem hallottuk, hogy van Szentlélek.” 3Ezután megkérdezte tőlük: „Akkor hogyan keresztelkedtetek meg?” „A János keresztségével” - válaszolták ezek. 4Pál ekkor így szólt: „János, amikor keresztelt, megtérést követelt, de azt mondta a népnek, hogy abban higgyenek, aki utána jön, azaz Jézusban.” 5Amikor ezt meghallották, megkeresztelkedtek az Úr Jézus nevére. 6És amikor Pál rájuk tette a kezét, leszállt rájuk a Szentlélek, úgyhogy különböző nyelveken szóltak, és prófétáltak. 7Ezek a férfiak pedig összesen mintegy tizenketten voltak." (ApCsel 19:1-7)

A Szentlélek ma is megszólít embereket

A Szentlélek ma is megszólít embereket Isten szavának elfogadására. Ő ma is elküld embereket, hogy őt képviseljük. Ígérete
szerint meg lesz a jutalma, amit érte teszünk. 

"1Azután Isten lelke szállt Azarjáhúra, Ódéd fiára, 2kiment Ászá elé, és ezt mondta neki: Hallgassatok rám, Ászá és egész Júda, meg Benjámin! Az ÚR veletek lesz, ha ti is ővele lesztek. Ha keresitek őt, megtaláljátok, de ha elhagyjátok, ő is elhagy benneteket. 3Hosszú ideig élt Izráel az igaz Isten nélkül, tanító pap nélkül és törvény nélkül. 4De ha nyomorúságában megtért az ÚRhoz, Izráel Istenéhez, és kereste őt, meg is találta. 5Azokban az időkben nem volt biztonságban sem az eltávozó, sem a hazatérő, mert sok gyötrelem szakadt mindazokra, akik ezekben a tartományokban laktak. 6Egyik nép a másik népet, egyik város a másik várost zúzta szét, mert Isten gyötörte őket mindenféle nyomorúsággal. 7Ti azonban legyetek erősek, ne lankadjatok el, mert tetteiteknek meglesz a jutalma!" (2Krón 15:1-7)

Az Úr harcol értünk és elhozza a győzelmet.

A szerdai imaközösség alapján:

Isten igazságot szolgáltat nem csak az özvegyasszonynak, hanem nekünk is a gyülekezetet érintő támadásokban. Az Úr harcol értünk és elhozza a győzelmet.

"1 Jézus példázatot mondott a tanítványainak, amellyel arra tanította őket, hogy kitartóan imádkozzanak, és ne fáradjanak bele soha. 2 Volt egyszer egy bíró egy városban, aki Istent nem tisztelte, és nem becsülte az embereket sem. 3 Élt abban a városban egy özvegyasszony, aki folyton a bíró nyakára járt, és szüntelen arra kérte: »Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben, és védj meg tőle!« 4 A bíró egy ideig nem akart rajta segíteni, de végül ezt gondolta: »Istent nem tisztelem, és nem érdekel, hogy mit gondolnak rólam az emberek. 5 De ez az özvegyasszony már terhemre van, mert folyton a nyakamra jár. Nem bánom, igazságot szolgáltatok neki, és megvédem, hogy ne zaklasson tovább.« 6 Az Úr így folytatta: Figyeljétek, mit mondott ez az igazságtalan bíró! 7 Mit gondoltok, ha még ő is igazságot szolgáltat, akkor Isten mennyivel inkább! Ő bizonyosan megvédi választottait, és igazságot szolgáltat azoknak, akik éjjel-nappal kiáltanak hozzá. Nem fogja feleslegesen várakoztatni őket! 8 Mondom nektek, bizony hamar igazságot szolgáltat választottainak! De amikor az Emberfia visszajön, vajon talál-e olyanokat a földön, akik igazán bíznak benne és hűségesen várják?" Lk 18:1-8) Egyszerű fordítás

2014. február 28., péntek

Szeretet növekedjen

"imádkozom azért, hogy a szeretet egyre inkább gazdagodjék bennetek ismerettel és igazi megértéssel; 10hogy megítélhessétek, mi a helyes, hogy tiszták és kifogástalanok legyetek a Krisztus napjára, 11és gazdagon teremjétek az igazság gyümölcseit Jézus Krisztus által Isten dicsőségére és magasztalására." (Fil 1:9-11) 


Ottmaradni a harcban, mikor fárad a kéz,
Az az egyetlen tarthat, ami több mint az ész.
Csak a szeretet képes, amire semmi más,
Hogy elveszhetett az érdek, de élni fog a világ.
Az hogy életét adja ellenségeiért,
Vérét omlani hagyja, ilyet ki hallott még.


Refr.:
Mindig súgod, hogy küzdjél, látod érdemes volt,
Többet adott a hűség, mint a pillanatot.
Tűzben izzani végig, mint a legelején,
Csak a szeretet visz, hogy odaérj. Ho-ó-ó
Csak a szeretet visz, hogy odaérj.


Közeledik az óra, már csak alig elég,
Haza repül a gólya, tudja az idejét.
Vár egy terített asztal, körben millió szék,
És ott van, akit magasztal a győztes emberiség.

Refr.:
Mindig súgod, hogy küzdjél...




(2014. február 26.-i imaközösség alapján.)

2014. február 20., csütörtök

Őrálló

"1Így szólt hozzám az ÚR igéje: 2Emberfia! Szólj népedhez, és ezt mondd nekik: Ha fegyveres ellenséget hozok egy ország ellen, és az ország népe választ a maga köréből egy férfit, és őrállóvá teszi, 3az pedig látja jönni a fegyveres ellenséget az ország ellen, és megfújja a kürtöt, hogy figyelmeztesse a népet, 4akkor ha valaki hallja a kürtszót, de nem törődik a figyelmeztetéssel, a fegyveres ellenség pedig eljön, és levágja, úgy a vére a saját fejére száll. 5Hallotta a kürtszót, de nem törődött a figyelmeztetéssel: a vére saját magára száll, mert ha törődött volna a figyelmeztetéssel, megmenthette volna az életét. 6Ha ellenben az őrálló látja jönni a fegyveres ellenséget, de nem fújja meg a kürtöt, és nem figyelmezteti a népet, azután eljön a fegyveres ellenség, és levág közülük valakit, akkor azt a maga bűne érte utol, de vérét az őrállótól kérem számon. 7Emberfia! Téged ilyen őrállóvá tettelek Izráel házában. Ha igét hallasz tőlem, figyelmeztesd őket az én nevemben!8Ha ezt mondom a bűnösnek: Bűnös vagy, meg kell halnod! - és te nem mondod meg, és nem figyelmezteted a bűnöst, hogy rossz úton jár, akkor az a bűnös meghal ugyan bűne miatt, de vérét tőled kérem számon. 9De ha te figyelmeztetted a bűnöst, hogy térjen meg útjáról, és az nem tért meg útjáról, akkor az meghal a bűne miatt, de te megmented a lelkedet." (Ez 33:1-9) 

Legyünk mindenkor készen fogadni Isten üzenetét és tovább adni azt.
http://www.youtube.com/watch?v=QQl6uDyt0SI 



(2014. február 19.)

Atyám két kezedben


 Atyám, két kezedben, csak ott lakhatom,
Biztonságot csak Tőled kapok.
Ujjá így teremtesz, sebem ápolod,
Boldogság, hogy itt van otthonom.

Tarts meg két kezedben, őrizz meg Uram,
oltalmadban rejtsd el sorsomat.
Tarts meg két kezedben, őrizz meg Uram,
oltalmadban rejtsd el sorsomat.
 
Atyám, két kezedben, teljes az öröm,
Ajándékodban gyönyörködöm
Tékozlóként éltem, tárva most karod,
Hűtlenségem nem hánytorgatod.

Atyám, két kezedben, bátran sírhatok,
Fájdalmaim hordozod, tudom.
Ott fönn a kereszten, áldó két kezed
Bűneimmel én szegeztem fel.
 
Tarts meg két kezedben, őriz meg Uram,
Oltalmadban rejtsd el sorsomat. 2x 

2014. február 18., kedd

2014. február 16., vasárnap

Gondolatok

Minden érdeklődőt, örülni és szeretetre vágyót várunk szeretettel! Gyere el és örülj velünk együtt!